promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Rá se lehet ismerni: ByeAlex megmutatta, hogy nézett ki 12 évvel ezelőtt – fotó
Borítókép:  ByeAlex / rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

ByeAlex rendesen ledöbbentette a rajongóit azzal a képpel, ami 12 éve készült róla még jóval a „Kedvesem” sikere előtt.

Igaz, hogy ByeAlex már korábban is készített zenéket, de az igazi áttörés 2013-ban jött el számára, mikor a „Kedvesem” című slágerrel indult A Dal című műsorban, amit megnyert, és végül ennek köszönhetően ő képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azóta már sok idő eltelt, ByeAlexből az ország egyik legsikeresebb előadója lett, aki még az X-Faktorban is szerepel mentorként.

ByeAlex most nagyon meglepte a közönséget, ugyanis egy olyan 2009-ben készült retró fotót rakott ki magáról, amin szinte teljesen felismerhetetlen a mai önmagához képest.

„Én 2009ben, amikor még egy pincében ordibáltam valami rockzenekarjaimban!”

– írta a képhez ByeAlex

Több kommentelő is megjegyezte, hogy nagyon hiányzik nekik a régi ByeAlex, az a kedves kis bölcsész srác, akit annak idején megismerhettek, ezért páran arra kérték az énekest, hogy hozza vissza ezt a stílust – vagy legalábbis a 12 évvel ezelőtti haját, amit úgy tűnik, hogy a mai napig rengetegen imádnak.

Itt lehet megnézni ByeAlex retró képét:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás