promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Norbi megint kiakasztotta az országot: „A kövér ember saját teste rabszolgája”
Borítókép:  Schobert Norbi / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Schobert Norbi ismét a kövérségről, a cukorról, és ezek negatív hatásairól beszélt fájdalmas őszinteséggel, ez pedig nem mindenkinek tetszett.

Schobert Norbi nevéhez már számtalan sikersztori, illetve botrány kapcsolódik, hiszen rengeteg embernek segített lefogyni, vagy rálépni az egészségesebb életmód útjára, de néha olyan nyersen fogalmazza meg a gondolatait, hogy azzal sokakat kőkeményen megsért – és úgy tűnik, hogy most is hasonló eset áll fenn, ugyanis hiába akarta felnyitni az emberek szemét a kövérséggel, és a cukorral kapcsolatban, megint olyan mondatokat osztott meg, amiken páran kiakadtak.

„A cukor fogságában

A kövér ember saját teste rabszolgája, a cukor pedig olyan béklyó, ami a tudatát köti gúsba. Bilincs a pszichén, ami a minőségi élményekre éhes élményközpontunkat hivatott hamis ingerekkel kielégíteni. Életünk üres, miközben persze vágyunk az olyan többletre, amit az életből merített pozitív megtapasztalásokon, rokoni és szerelmi kapcsolatainkon, munkánkban elért sikereinken keresztül kéne a magunkévá tennünk. Az ilyen ingereket azonban nem adja ingyen az élet, keményen meg kell dolgozni értük. Mivel azonban sokszor vagyunk elvetettek, sikertelenségünk felett érzett bánatunkat mértéktelen evésbe, kimelten pedig cukorfogyasztásba öljük. Márpedig a szükségleteinken túlmutató cukorfogyasztás a folyamatos önjutalmazásba menekülő nyugati ember pokoljárásának csupán az első stációja, amit aztán szorosan követ az inzulinrezisztencia, majd pedig a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása. Gyermekként magam is hamis ingerekbe, többnyire szénhidrátba és cukorba öltem a bánatomat, és nem volt, aki megálljt parancsolva kivezetett volna ebből a halálos csapdából. Pedig én még szerencsésnek is mondhattam magamat, hiszen egy olyan korban voltam túlsúlyos, aminek a társadalma nem tette magáévá a kövér test ünneplésének és feltétlen elfogadásának dicshimnuszát. Ugyanakkor jelenkorunk egohízlaló szólamai már nem kényszerítik az egyént szembenézésre, így falánkságunk olyan önbecsapással szervesül, aminek a vége fájdalmas nyomokat hagy úgy a testen, mint a lelken. Felborult hormonháztartás, gombás foltok az izzadtságtól csatakos redők között, csökkenő szexuális teljesítmény, daganatos megbetegedések, magány, majd pedig halál. Ezt hozza magával a cukorba ölt bánat. Napi tanácsom, ami természetesen egy életre szól, hogy mindig keressétek a minőségi ingereket! Lájkgyűjtés helyett öleljétek meg kedveseteket, és jutalmazzátok szeretetét édes csókkal. Az esportok helyett fussatok pár kört, vagy menjetek el kirándulni. Keressétek az élményekben gazdag kalandokat, egyvalamit azonban ne tegyetek: ne öljétek a bánatotokat cukorba!”

– írta Schobert Norbi a közösségi oldalán.

Lehet érezni a fitneszguru írásán, hogy jó helyről jön, és valószínűleg tényleg csak segíteni akar azoknak, akiknek csak egy kis motiváció kell az életmódváltáshoz, viszont megint olyan „polgárpukkasztó” módon fogalmazta meg az alapból pozitív üzenetét, ami a visszajelzések alapján sokak számára egyenesen felháborító volt – de persze olyanok is akadtak, akik Schobert Norbi minden szavával egyetértettek.

Itt lehet megtekinteni Schobert Norbi bejegyzését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás