promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki Eddie Murphy brutálszexi barátnője, aki 19 évvel fiatalabb a színésznél - fotók!
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A színész barátnője elképesztően gyönyörű.

Eddie Murphy immár 60 éves, idén töltötte be ezt a kerek évfordulót. De 10-15 évet simán letagadhatna így is az Amerikába jöttem- és a Beverly Hills-i zsaru-filmek sztárja, akit 2020-ban egy olyan filmben láthattunk viszont újra, amely valószínűleg több tízezer magyar gyerekkorának egyik kedvenc alkotása volt.

Az Amerikába jöttem második részéről korábban kritikát is közöltünk, ezt IDE kattintva olvashatjátok el.

Persze a színész nevéhez nem csak ez a két nagysikerű alkotás kapcsolható, itt van a 48 óra, a Bölcsek kövére vagy éppen a Dr. Doolittle című film is, amelyek hasonló mély nyomot hagytak a filmrajongókon. 

Eddie Murphy magánélete elég viharos volt az évtizedek során, a sármos színésznek 10 gyereke is született, közülük többen pedig ki is kipróbálták magukat filmekben. A színész 1993 és 2006 között élt házasságban Nicole Mitchell Murphy-vel, akivel a válás után is jóban vannak. Eddie sok kaland után később, 2012-ben állapodott meg, úgy tűnik örökre, ekkor jött össze ugyanis Paige Butcherrel, a csinos ausztrál modellel, akivel azóta is boldog párkapcsolatban élnek.

Paige-t állítólag nagyon nem érdekli a hírnév, és a reflektorfényt is kerülik Eddie-vel. Amikor elkezdtek randizni, a szépség az összes közösségi médiumról törölte magát, hogy a magánéletük a sajtó előtt továbbra is tabu maradjon.

A pár imád együtt jótékonykodni, rengeteg szervezetet támogatnak együtt. Két gyermekük született, Izzy Oona Murphy és Max Charles Murphy.

Íme Paige és Eddie:

A párról amúgy nagyon ritkán, de a hivatalos események mellett a "hétköznapi világban" készülnek lesifotók is:

Kép: Profimedia

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás