promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ben Affleck durván kigyúrta magát – Ismét Batman szerepére készül?
Borítókép:  Ben Affleck / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ben Affleck még egyszer utoljára elvállalta Batman szerepét egy rövid cameo erejéig a The Flash-ben, és vélhetően emiatt jó kondiba hozta magát.

Ben Affleck először a 2016-os Batman Superman ellen című filmben öltötte magára a szuperhős gúnyáját. Akkoriban a színésznek, és a Warnernek is komolyabb ambíciói voltak a DC filmes univerzumával: Ben Affleck nemcsak a főszerepet vállalta volna el egy új, különálló Batman-filmben, hanem ő is rendezte volna a saját forgatókönyve alapján. De a számításokat csúnyán keresztül húzta, hogy a Batman Superman ellen, illetve a 2017-es Az Igazság Ligája is megbuktak, így "Batfleck" teljesen kikészült, az idegei is felmondták a szolgálatot, keményen inni kezdett és az egész projektet átadta Matt Reevesnek – sőt, még a szerepről is lemondott, és később Robert Pattinson kapta meg.

Sokáig úgy tűnt, hogy Ben Affleck többet a Batman szerepének közelébe sem megy, aztán tavaly derült ki a "soha ne mondd, hogy soha": a 2022-ben érkező The Flash-filmben a színész "egy körre" még visszatér Batmanként.

A The Flash forgatása áprilisban indult az Egyesült Királyságban, és ez vélhetően alaposan felforgatja majd a DC-s univerzumot, ugyanis több Batman is lesz benne, de legalább kettő: Ben Affleck mellett visszatér a Tim Burton-filmek veterán Sötét Lovagja, Michael Keaton is. Ben Affleck vélhetően továbbra is az Ezra Miller által alakított Flash mentora lesz, mint Az Igazság Ligájában, Keaton Batmanje pedig még nem világos, mi célt szolgál, de elképzelhető, hogy egy sötét fordulatot vevő, antihőssé váló karakter lesz.

Maga Ben Affleck pedig láthatóan készül már a szerepre, ugyanis a DC Cinematic nevű subreddit oldalon pár képet láthatunk róla, amelyeken ismét jó kondiban feszít. A fotókat a redditor "Ben Affleck ismét Batman-formában" szöveggel osztotta meg. 

A The Flash várhatóan 2022. november 4-én kerül a mozikba. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás