promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Gabi nyilvánosan üzent Krausz Gábor szüleinek
Borítókép:  Tóth Gabi / via hirvilag.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tóth Gabi annak idején félt, hogy majd rányomja a bélyegét a kapcsolatukra, ha nem szeretik őt Krausz Gábor szülei.

A legtöbben rettegnek a szerelmük szüleivel való első találkozástól, mivel nagyon sok múlik rajta. Akkor van az első benyomás, ami alapján irányt vesz a kapcsolat, és természetesen mindenki azt szeretné, hogy ez pozitív legyen, hiszen jobb a családi békesség.

Ezzel valószínűleg Tóth Gabi is így volt, mikor anno ellátogatott Krausz Gábor édesapjához és nevelőanyjához, de utólag kiderült, hogy feleslegesen aggódott, hiszen férje szülei nyitottak és kedvesek voltak vele, és azóta is remek a viszonyuk – ráadásul Tóth Gabi még Hannarózát is teljesen nyugodtan bízza rájuk, így most egy egészen megható blogbejegyzésben mondott nekik köszönetet.

„Drága »ZsuzsiMamiésAPapi«! Tudom, hogy bár a közösségi fórumokon csak ritkán vagytok jelen, a blogbejegyzéseimet szoktátok olvasni. Azt is tudom, hogy nem szeretitek, ha titeket dicsérünk, mert számotokra természetes, hogy feltétel nélkül szerettek minket és mindent megtesztek értünk. Ti nem olyan nagyszülők vagytok, akik csak Facebookon akarják bezsebelni az elismeréseket, sőt, ti semmilyen elismerést nem akartok bezsebelni, ti csak szépen, csendben a legjobb, legodaadóbb, legszeretőbb nagyszülők vagytok, akiket a lányomnak kívánhattam. Fontos, hogy tudjátok, végtelenül hálás vagyok értetek a sorsnak, és köszönöm nektek, hogy olyanok vagytok, amilyenek. Köszönöm a sok törődést, élményt, tanítást, a rengeteg kacajt, amit Hanninak adtok, a hintázásokat, a pancsikat, a saját kezűleg gyártott homokozót (na jó, még csak tervrajz van, de tudom, hogy amikorra kell, készen lesz), a meséket, az örömkönnyeket, a bátorító szavakat, az öleléseket, a türelmet, a biztatást, a megértést, a bizalmat, a hitet, egyszóval mindent, amit tőletek kaptunk és kapunk minden pillanatban”

– üzente Tóth Gabi, aki posztjában tovább taglalja megismerkedésüket, és az évek alatt kialakult kapcsolatukat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás