promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Közeli barát nyilatkozott Sas József állapotáról
Borítókép:  Blikk
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az ország egyik legismertebb kabarésa néhány napja, koronavírus fertőzéssel került kórházba. A humorista családja csak találgat, hogyan kaphatta el a betegséget, miközben a körülötte lévőknek mind negatív lett a tesztje. 

A Jászai Mari-díjas színészt jelenleg is kórházban ápolják, állapotáról közeli barátja, Heller Tamás nyilatkozott.

„A felesége is csak telefonon keresztül tud az orvossal beszélni, személyesen nem is lehet bemenni a kórházba. Úgy tudom, csak megfigyelik. Én Zsuzsival két napja beszéltem utoljára. Az éjjel csak egy üzenetet küldött, hogy neki és a lányuknak negatív lett a koronavírus-tesztjük. Egyszerűen elképzelhetetlen, hogyan tudott bekerülni hozzájuk vírus, amikor tényleg mindenki vigyázott rá. Ez borzalmas” 

– mondta Heller a Ripostnak. 

A hozzátartozó azt is elárulta, hogy a kabarékirály évek óta asztmával küzd, ezért rendszeresen járt Thaiföldre a jó levegő miatt. Elmondása szerint ez rendkívül sokat segített a színésznek főleg, amikor Magyarországon megnövekedett a szmog szintje. 

Arról egyelőre nincsen informácia, hogy Sas József mikor távozhat a kórházból. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás