promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
VV10: VV Gina még a konyhapulton is hancúrozna? – 18+
Borítókép:  RTL Klub offical
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Gina igazi vad és villantós lányként került be a villába, de vajon meddig menne el?

A villában már volt szex, mivel ahogy azt sejteni lehetett, VV Virág nem bírta tovább, és egymásnak estek Danival, aki az ujjaival jutatta el a lányt a csúcsra. A kamerák ott voltak, és mindent figyeltek, szóval nem maradtunk le semmiről.

A pasik közben különvonultak egy cigizés alkalmával, és hát előkerültek azok a témák, amiket egymás között szeretnek megbeszélni, például, hogy melyik lány milyen lehet az ágyban. VV Gina kikerülhetetlen téma volt, aki már a beköltözés utáni ötödik órában ledobta a bikinifelsőjét.

„Gina az a fajta, amikor már a csávó menekül tőle. Szerintem ha együtt él majd valakivel, ő reggel este igényelni fogja a karbantartást. Akár felcsapja magát a konyhapultra is…”

- mondta VV Robi, aki osztotta Moh véleményt, hogy szerintük Gina bármit bevállalna.

Szó volt persze Amandáról is, aki egyedüliként a villában már volt együtt két pasival.

Amikor a csajok is jelen voltak, akkor elő kellett kerülnie a péniszméret témának. Itt volt egy kis katyvasz a rendszerben, de a lényeg, hogy az általában visszafogott VV Vivi kapta elő a témát, sőt, még tippelgetett is.

Közben beköltözött a költészet a villába, hogy legyen egy kis kultúra. A fiúk romantikus verseket írtak a lányoknak, és ezeket fel is olvasták. Persze néhányan így se tudták elrejteni az eredeti énjüket, Moh például odabökte Mercinek a felolvasás előtt, hogy

„Ülj oda b.szd meg!”

de utána a verssel igyekezte kompenzálni a dolgot.

A következő részben Virág őszintén fog mesélni Gábornak Daniról, lesz csajfoci, és újra elszabadulnak az indulatok, de hát azok szinte mindig.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás