promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Győzike soha nem ivott még alkoholt, el is hányta magát egy korty bortól – videó
Borítókép:  Gáspár Győző / kiskegyed.blikk.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Éppen a Vacsorakirályban szerepelt Gáspár Győző, mikor úgy gondolta, hogy megkóstol egy kis bort, de egyáltalán nem lett jó vége a dolognak.

Elég megterhelő időszakot él mostanában Győzike, hiszen pár hónapja műtötték szeretett feleségét, Gáspár Beát, a testvérével sincs túlzottan jó viszonyban, ráadásul komoly vádakkal illették őt, ami akár még börtönbüntetéssel is végződhet.

Közben azért próbál a nehézségek ellenére is pozitív maradni, és folyamatosan elfoglalja magát valamivel, így a rajongói manapság több helyen is láthatják őt. Nemrég például a Life TV Vacsorakirály című műsorában tűnt fel, de történt egy kis kellemetlenség.

Gáspár Győző egy korty bor miatt elhányta magát, ugyanis állítólag sosem ivott még alkoholt, ezért nem igazán kezelte jól a szervezete, és végül a kertben könnyített a gyomrán.

A többiek látták rajta, hogy valóban nincs jól, de őszintén szólva nem igazán hitték el, amit mondott, ezért Győzike rögtön felajánlott 100 millió forintot annak, aki az utóbbi 46 évben bármikor is látta őt alkoholizálni. Lehet, hogy könnyelmű kijelentés volt a híresség részéről, de mindenesetre összességében elég mókás volt a jelenet, amit itt lehet megtekinteni:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás