promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Visszavonul az RTL Klub meteorológusa, Véber István
Borítókép:  Véber István / rtl.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Tizenhat év után búcsút mondott a csatorna népszerű időjárás-jelentője, Véber István, aki már azt is tudja, hogy pontosan merre megy tovább.

Szeptember 11-én láthattuk utoljára az RTL Klub képernyőjén Véber Istvánt, hiszen bejelentette, hogy visszavonul a televíziózástól, és a továbbiakban programozóként tevékenykedik majd. Az utóbbi években megtanulta a szakma fortélyait, és most úgy gondolta, hogy ideje váltania, ezzel pedig eléggé elszomorította a nézőket, és persze kollégáját, Pataki Zitát is.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert az RTL Klubnak köszönhetően az elmúlt 16 esztendőben a hivatásomnak: a meteorológiának élhettem. Köszönettel tartozom a csatorna vezetőségének éppen úgy, mint azoknak a háttérben dolgozó szakembereknek, akikkel a napi adásokat együtt készítettük. Most eljött az idő, hogy az eddigi hobbiból hivatás, míg a jelenlegi hivatásból hobbi legyen”

– mondta búcsúzóul Véber István.

Munkatársai szerint egy nagyon jó, és szakmailag felkészült emberrel lett kevesebb az RTL Klub, akivel élmény volt együtt dolgozni, szóval nagy űrt hagy maga után. De azért nem kell aggódnunk miatta, hiszen izgatott a jövő miatt, ráadásul már nagy erőkkel keresik a csatorna következő meteorológusát, így hamarosan érkezik az utánpótlás – addig pedig Pataki Zita fogja ismertetni a közönséggel a várható időjárást.

Itt lehet megtekinteni a Fókusz Véber Istvánnal készült riportját:

Itt pedig a Híradóból látható egy részlet vele:

Forrás: RTL Magyarország sajtóközlemény

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás