promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kylie Jenner félmeztelen képet rakott ki magáról
Borítókép:  Kylie Jenner / Dennis Van Tine / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A szemtelenül fiatalon milliárdossá váló influencer, Kylie Jenner brutálszexi fotóval ajándékozta meg a 189 milliós követőtáborát.

A gyönyörű üzletasszony, Kylie Jenner a napokban lett 23 éves, és biztos, hogy nagyon boldogan telt az ünneplés, hiszen állítólag ő most a világ legfiatalabb milliárdosa. Ez főleg annak köszönhető, hogy saját márkája van, és ő a második legtöbb Instagram-követővel rendelkező nő Ariana Grande mögött. De a sztár nem csupán az influencerkedés sikereivel tud büszkélkedni, hanem azzal is, hogy sokan egyenesen odavannak a szépségéért.

Kylie Jenner pontosan tudja, hogy mivel tudja megvadítani az embereket, hiszen most egy olyan képet posztolt, amin szinte csak egy elegáns kis kalap van rajta, és semmi más, így a kezeivel próbálja eltakarni hatalmas melleit – persze nem sok sikerrel.

A fotóhoz egy szót sem írt, ami teljesen érthető, hiszen ehhez nem is kellenek szavak, a vadító látvány magáért beszél. A kommentelők persze egyből rárepültek a dologra, és szinte senki sem tudta szó nélkül hagyni a dögös posztot, így természetesen rögtön mindent elözönlöttek a szívecskék és az epekedő hozzászólások.

Itt lehet megnézni Kylie Jenner pikáns képét, persze csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás