promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Demi Rose megint megmutatta gigantikus melleit – fotók
Borítókép:  Demi Rose / via goodfon.com
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A fiatal modell továbbra sem képes olyan ruhát találni, amibe beleférnek méretes keblei, és ennek valószínűleg nagyon örülnek a rajongói.

Demi Rose mindössze 25 éves, de máris több mint 14 millió követővel rendelkezik Instagramon, hiszen csábító megjelenésével hamar felhívta magára a figyelmet, ráadásul még pár videóklipben is szerepelt különböző előadók mellett. Ő nem olyan, mint a legtöbb modell, hiszen büszkén vállalja formás alakját, amivel folyamatosan elcsavarja a közönség fejét.

Néha olyan képeket rak ki Demi Rose, hogy a fizika törvényeit is megkérdőjelezik, hiszen hatalmas mellei alkalmanként csak úgy utat törnek maguknak – a híresség pedig mindig olyan tekintettel néz, mintha azt akarná jelezni, hogy egyszerűen nem tud mit tenni, még neki is be kell hódolnia a gigantikus keblei előtt.

Ezeknek a testi lázadásoknak köszönhetjük Demi Rose brutálisan dögös képeit is, és most is például csupán magára dobott egy lila melegítőt, mivel felvenni már nem tudta, hiszen amint látható, erősen tiltakozott az elnyomás ellen a dekoltázsa.

A rajongók pedig izgatottan figyelhetik az örökérvényű harcot, amiben elég nehéz eldönteni, hogy kinek is kell szurkolni, de egyelőre így áll a háború:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás