promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hajdú Péter inkább gyúr, csak megtarthassa barátnőjét
Borítókép:  Velvet
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hajdú Péter bevallotta magáról, hogy elég hiú, ha a külsőjéről van szó.

Nem olyan rég attól volt hangos a sajtó Hajdú Péter miatt, hogy Life és Ozone TV vezérigazgatójaként megszüntette Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsorát. Állítólag az alacsony nézettség miatt ment a levesbe az egész, nem személyes okokból.

Lehet emiatt páran rossz szemmel néztek Hajdú Péterre, de szokott ő kapni a dicséretek mellé elég sok kritikát is, és már megszokta. Inkább saját magával foglalkozik, hogy minél jobban meg tudjon felelni párjának.

A foci edzések mellett elkezdett konditerembe járni, hogy még inkább formába lendüljön. Már sikerült is megszabadulnia öt kilótól, ami szép eredmény. Ezt három hónap alatt érte el, de nagyon kemény munkával: Péter heti ötször sportol, ebből három a konditerem, és kettő nap a foci.

Hajdú nem igazán akarja a véka alá rejteni, hogy elég hiú, ha a testéről van szó:

„Szoktunk együtt edzeni, és hozzátartozik az igazsághoz az is, hogy Eszter fiatal, sportos és gyönyörű, szeretnék én is jó formában lenni mellette. Hiú vagyok a külsőmet illetően, világéletemben sportoltam, olyan sosem volt, hogy ne mozogtam volna, maximum sérülés miatt hagytam ki időt, de sajnos a hasamat is szeretem és nem vagyok az a típus, aki bármit ehet, és nem látszik meg rajta”

– osztotta meg gondolatait a Blikk-kel a producer.

Hajdú Péter persze nem akar izomkolosszus lenni, ezért nem is használ súlyzókat, csak saját testsúlyos gyakorlatokat végez.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás