promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Házasodni készül az Exatlon Hungary sztárja
Borítókép:  TV2
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Novák Zalán együtt tervezi a jövőjét szerelmével, és hamarosan a lánykérés is meg fog történni.

Novák Zalán egy közkedvelt játékos volt a Kihívók között, és sokan úgy hitték, hogy ő lesz az Exatlon Hungary második évadának férfi győztese, azonban egy baleset következtében a combjában elszakadt egy izom, ami miatt nem tudta folytatni a versenyt.

Mint kiderült, Zalánnak azóta is kezelésekre kell járnia, de elmondása szerint jól halad a rehabilitációja, szeptemberig viszont még biztosan nem terhelheti a lábát.

„Injekciós kezeléseket kapok, heti egyszer. Ez egy kollagénes injekció, ami szerencsére eléggé hatásos. A kellemetlenebb része az, hogy az adott helyre adják, ráadásul egy hatalmas tűvel...”

- fogalmazott a Tények Plusznak.

Ebben a nehéz helyzetben jó, hogy Zalán mellett áll a kedvese, Petra, akivel bár az Exatlon miatt hónapokig nem látták egymást, elmondásuk szerint ez csak megerősítette a kapcsolatukat. Olyannyira, hogy Zalán már a lánykérésre készül.

„A kapcsolatunk is halad előre. A következő lépés valószínűleg a lánykérés lesz. Együtt tervezzük a jövőt, aztán meglátjuk, mi lesz”

Zalán orvosi utasításra nemrég megtette az első rövidebb futását, amiről az Instagram-oldalán is beszámolt.

„Az igazat megvallva a második, az első után két napig nem bírtam lábra állni. Így akkor skippelnünk is kellett egy jó időre. Azóta az injekciós kezelés jó hatással van a lábamra. Próbáltam a lehető legóvatosabban használni. Remélem holnapra sem jön ki semmi negatív érzés!”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás