promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Angelina Jolie elárulta, valójában miért vált el Brad Pittől
Borítókép:  Angelina Jolie / ISABEL INFANTES / AFP
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Négy évvel ezelőtt vetett véget a házasságának Angelina Jolie és Brad Pitt, most pedig kiderült, hogy mi volt a színésznő oka erre a komoly döntésre.

Angelina Jolie és Brad Pitt a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán ismerték meg egymást, majd ennek hatására a színész dobta a feleségét, Jennifer Anistont, és végül összejött a Tomb Raider sztárjával. A románcból házasság lett, de 2016-ban a színésznő beadta a válókeresetet, és elindult egy több éven át tartó hadakozás az egykori sztárpár között.

Mindkét hírességet megviselte a válás, hiszen rengeteg gyereket neveltek közösen, ráadásul nem is derült ki pontosan, hogy mi vezetett ehhez a komoly döntéshez, mivel egyik fél sem nyílt meg akkoriban annyira, hogy őszintén beszéljenek a dologról. Most viszont a 24 észrevette, hogy Angelina Jolie a Vogue magazinban négy év után végre elárulta a szakítás okát.

„A családom jóllétének érdekében váltam el. Ez volt a helyes döntés. Továbbra is az ő gyógyulásukra fókuszálok. Páran kihasználták a hallgatásom, a gyerekek pedig látják a róluk szóló hazugságokat a médiában, de emlékeztetem őket arra, hogy ők ismerik a saját igazukat és a gondolataikat. Ami azt illeti, hat nagyon bátor, nagyon erős fiatalemberről van szó”

– mondta Angelina Jolie, aki továbbra sem köti a nyilvánosság orrára a magánéletét, de most legalább kiderült, hogy családként nem voltak jók együtt, és ez a gyerekekre is elég rossz hatással volt.

Brad Pitt pedig a hírek szerint azóta már más karjaiban találta meg a boldogságot, sőt, állítólag Jennifer Anistonnal is felmelegítették a kapcsolatukat, szóval nincs kizárva, hogy újra összejönnek. Ez pedig valószínűleg eléggé megérintené Angelina Jolie-t, akármilyen rég is voltak utoljára együtt a színésszel.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás