promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nagy Ervin kitiltotta szüleit az előadásairól – ez áll a háttérben
Borítókép:  24.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

„Szüleimet kitiltottam az előadásaimról, mert az első annyira sz*rul sikerült, hogy azt sosem felejtem el" – mesélte Nagy Ervin. A 16 éves kora óta önálló színész édesapjáról, családjáról is beszélt. 

Az ismert magyar színész, Nagy Ervin azon emberek közé tartozik, akik már korán elkezdték élni saját életüket, már 16 évesen Budapestre került. De élete során kubikolt Münchenben, dolgozott benzinkúton, és a Balatonnál is. „A férfivá válásom és a büszkeségem fontos alappillére lett, hogy én tudjam támogatni a családom" – fogalmazott.

De a színész édesapjáról is mesélt Lovász László legújabb, Insta Talks című internetes műsorában. A Tanárban a Drakulics Elvtársban is szereplő Nagy Ervin elmondta, hogy az apja volt számára a mumus.

„Elég kegyetlen volt bizonyos szempontból. Egyenesen megmondta: ez bizony sz*r volt vagy jó volt. Ez a mai napig így van, ám hála istennek egyre ritkábban mond negatív kritikát. Mert az apámat megtanítottam dicsérni. Több összezörrenésünk is volt, és figyelem, hogy most már, 78 évesen, tudja: a fiát nem mindig a kritika viszi előre" – fogalmazott Nagy Ervin a Blikk szerint.

Egyúttal azt is elárulta, Kártyásokban látták előszőr őt a szülei, ami rosszul sikerült, így úgy döntött, kitiltja szüleit az előadásokról. 

„Én a szüleimet kitiltottam az előadásaimról, mert az első annyira sz.rul sikerült, hogy azt sosem felejtem el. Mondjuk éreztem, hogy sz.r vagyok, éreztem, hogy nem jó az egész, de valami büszkeség munkált bennem, hogy háromezerből felvettek tizenhetet és én vagyok az egyik, csak megmutatom magam a kis rokonságomnak" – tette hozzá. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás