promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Nem bírja konfliktus nélkül” – Fecsó odaszúrt Vasvári Vivinek
Borítókép:  Velvet
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az előző év végén jelentette be Vasvári Vivien, hogy elválik Szegedi Ferenctől. Előbb Vivi, most pedig Fecsó teregette ki a szennyest.

Tavalyi év végén jelentette be Vasvári Vivien, hogy egy év házasság után elválik Szegedi Ferenctől, ismetebb nevén, Fecsótól. A felek már túl vannak az első tárgyaláson, ahogy az első, online történő nagyobb összeszólalkozáson is.

Hamarosan indul a Feleségek luxuskivitelben harmadik évada, Vivien pedig úgy döntött, hogy több hosszú posztban írja meg eddigi életét. Ennek egyik fejezetében arról beszél, hogyan és miként viselkedett fele volt férje:

„Szerelmes voltam és naiv, nem hittem el, hogy megcsal, pedig mint kiderült, a kapcsolatunk elejétől kezdve ezt tette velem”.

Persze, Fecsót sem kell félteni, ő is megírta a maga verzióját, amely egyben válasz is Vasvári Vivien bejegyzésére. Ezt most változtatás nélkül közöljük:

„kérdezhetitek, hogy miért most teszem? ! Mert eddig Én tiszteletben tartottam Vivivel tett közös megegyezésünket, hogy a válásunk okait nem tárjuk a nagy nyilvánosság elé! Most is csak azért teszem, hogy ha már így kikerült, meghallgassátok a másik oldalt is. Bár nem értem, mit akart ezzel, a mostani helyzetben az embereket pont nem az álkínlódása fogja meghatni. Kivéve persze a gondosan kiválogatott kommentelőit.. A mostani kirohanása is jó példa arra, hogy egyszerűen nem bírja konfliktus nélkül. Élete a folytonos feszültség keltés. Ebben éltünk több éven keresztül.

Most lehet, hogy mindenki a végét látja, hogy FECSÓ megcsalta VIVIT! De ehhez a ponthoz be kell, hogy valljuk kellett a másik fél is. Minden hűtlenséghez vezető úthoz két fél kell. Ezt mondtam neki is, ok-okozat.. Vivit tényleg egy szerethető jó anyának tartom. De egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik, hogy egy hisztis, parancsolgató tűzokádó sárkány lesz belőle. Mai napig nem tudom, hogy ezt mi váltja ki, de talán ezzel ő maga sincs tisztában.

Vivit felkaroltam, Vivit mindenben támogattam, Vivit mindenben segítettem és tiszteltem, ahogy egy férjtől elvárható.  Ellenben tőle sokszor ezt a támogatást nem éreztem irányomba. Folyton csak problémája volt. Elismerem és gratulálok egyébként a sikereihez, de ne felejtsük el, hogy ez a sárkány hosszú ideig az én hátamon repült. Igen, megcsaltalak Vivi, nem vagyok rá büszke! Bocsánat érte ismételten. Nyílván ez nem ment fel, de csak egy "orrfújás" volt, null érzelemmel. Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, nyílván nekem is sok hibám van. Amúgy meg ezt meg is bocsátottad, nem ezért lett vége, barmit is állítasz.

Sokáig szerettelek, tiszteltelek, akkor hűséges is voltam, de az a nagyon rossz parancsolgatós, alpári stílusod, ami sajnos sokszor előjött, kiábrándított.Ez vezetett a végéhez is..Kívánom, hogy boldog legyél az új "szerencséssel", mert az édes-mosolygós kisfiúnk érdeke is, hogy kigyensúlyozott családban nőljön fel.”

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sokan kérdezhetitek, hogy miért most teszem? ! Mert eddig Én tiszteletben tartottam Vivivel tett közös megegyezésünket, hogy a válásunk okait nem tárjuk a nagy nyilvánosság elé! Most is csak azért teszem, hogy ha már így kikerült, meghallgassátok a másik oldalt is. Bár nem értem, mit akart ezzel, a mostani helyzetben az embereket pont nem az álkínlódása fogja meghatni. Kivéve persze a gondosan kiválogatott kommentelőit.. A mostani kirohanása is jó példa arra, hogy egyszerűen nem bírja konfliktus nélkül. Élete a folytonos feszültség keltés. Ebben éltünk több éven keresztül. Most lehet, hogy mindenki a végét látja, hogy FECSÓ megcsalta VIVIT! De ehhez a ponthoz be kell, hogy valljuk kellett a másik fél is. Minden hűtlenséghez vezető úthoz két fél kell. Ezt mondtam neki is, ok-okozat.. Vivit tényleg egy szerethető jó anyának tartom. De egyik pillanatról a másikra úgy megváltozik, hogy egy hisztis, parancsolgató tűzokádó sárkány lesz belőle. Mai napig nem tudom, hogy ezt mi váltja ki, de talán ezzel ő maga sincs tisztában. Vivit felkaroltam, Vivit mindenben támogattam, Vivit mindenben segítettem és tiszteltem, ahogy egy férjtől elvárható.  Ellenben tőle sokszor ezt a támogatást nem éreztem irányomba. Folyton csak problémája volt. Elismerem és gratulálok egyébként a sikereihez, de ne felejtsük el, hogy ez a sárkány hosszú ideig az én hátamon repült. Igen, megcsaltalak Vivi, nem vagyok rá büszke! Bocsánat érte ismételten. Nyílván ez nem ment fel, de csak egy "orrfújás" volt, null érzelemmel. Nem vagyok rá büszke, de megtörtént, nyílván nekem is sok hibám van. Amúgy meg ezt meg is bocsátottad, nem ezért lett vége, barmit is állítasz. Sokáig szerettelek, tiszteltelek, akkor hűséges is voltam, de az a nagyon rossz parancsolgatós, alpári stílusod, ami sajnos sokszor előjött, kiábrándított. Ez vezetett a végéhez is.. Kívánom, hogy boldog legyél az új "szerencséssel", mert az édes-mosolygós kisfiúnk érdeke is, hogy kigyensúlyozott családban nőljön fel.

Fecsó - Szegedi Ferenc (@szegedifecsofficial) által megosztott bejegyzés,

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás