promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Norbi lányának lenne esélye az X-Faktorban?
Borítókép:  Grnák László/Blikk
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Komolyan elgondolkodott azon, hogy indulna versenyzőként a műsorban.

Az Álarcos énekes nyolcadik adásában a Fagyinak kellett lelepleződnie, aki nem más volt, mint Schobert Norbi és Rubint Réka lánya, Schobert Lara. A szülei nagyon büszkék rá, de ami Larának ennél is fontosabb, hogy Gáspár Lacitól is dicséretet kapott a műsor végén.

Az énekes még ennél is továbbment, ugyanis lökést adott Larának, hogy szerepeljen a következő X-Faktorban, mivel szerinte iszonyatosan jó hangja van. Erre már Norbiék és próbálták rávenni a lányukat, de nem jártak sikerrel.

„Azt mondta (Gáspár Laci), hogy büszke rám, és vár a következő X-Faktorban. A szüleim már korábban is próbáltak rávenni, hogy jelentkezzek a tehetségkutatóba, de eddig nem mertem szerepelni. Talán most van annyi hitem magamban, hogy megpróbáljam, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy jelentkezem”

– nyilatkozta a Blikknek a Lara.

Larának nehéz volt titokban tartania, hogy ő a Fagyi, még a tanárai előtt is titkolózniuk kellett, akiknek azt mondták, hogy családi vetélkedőt forgatnak, mivel nem beszélgettek az Álarcos énekesről.

A lány kitért arra is, hogy jó volt így énekelnie, mivel nem egy híres házaspár gyerekeként volt elkönyvelve, hanem jelmez mögé bújhatott. Hát, sajnos az X-Faktorban már nem játszhatja el ugyanazt, de még van ideje csiszolni a hangját.

Szerintetek Larának lenne esélye az X-Faktorban?

Közben a legutóbbi nyertes, Ruszó Tibi is nehéz helyzetbe került, mivel a járvány miatt el kellett kezdenie felélni a nyereményét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás