promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kukoricabort vedeltek az elefántok, majd részegen elaludtak egy teakertben – képek
Borítókép:  Epicalyptic/Facebook
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Amíg mi karanténban töltjük a hétköznapokat, addig Kínában 14 elefánt itta le magát kukoricaborral a sárga földig.

Kínában a koronavírus miatt elég rossz a helyzet, de a legutóbbi információk szerint szerencsére már javulnak a dolgok, így az emberek is kezdenek talán egy kicsit megnyugodni. Közben kiderült, hogy annyi pozitívuma lett a járványnak, hogy az emberek karanténba vonulása miatt a szennyezettségi szintek visszaestek az utóbbi időben, így az állatvilágra is nagy hatással van ez az időszak.

A WorldOfBuzz szerint a Kínában található Yunan tartományban például tizennégy elefánt vándorolt be vígan egy kis faluba, hogy élelmet keressenek maguknak, de végül finom falatok helyett

találtak 30 kg kukoricabort, amit nagy örömmel elfogyasztottak, majd részegen, mosollyal az arcukon feküdtek le egy közeli teakertben.

Képek is készültek a viccesnek mondható esetről:

Ezek alapján, amíg az emberek kerülik a tömeget, és a másokkal való találkozást, addig Kínában az elefántok gondtalanul piálgatnak, és élik az életüket, amíg mi a koronavírus miatt aggódunk. És ezzel nincs is semmi gond, hiszen nekik is jár néha egy kis kikapcsolódás.

Frissítés: a National Geographic közben kiderítette, hogy ez a hír nem teljesen úgy van, ahogy azt először lehozták a hírportálok. Igaz, hogy tényleg voltak elefántok, akik betértek egy kis kínai faluba (ez valójában teljesen megszokott arrafelé, és nem is ők szerepelnek a képeken), de mint közölték, nem részegedtek le, hanem alapból is szoktak így henyélni a teaföldeken. A fenti fotókat elvileg senki se tudja, hogy honnan, és mikor szedték pontosan.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás