promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hatalmas átverés az Álarcos énekes leleplezése?
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Alaposan meg van trükközve.

Az RTL Klub rendesen betalált az Álarcos énekessel: a showműsor már harmadik hete olyan nézettégi számokat produkál, mint az X-faktor. A legutóbbi adásban óriási meglepetést okozott az Unikornis leleplezése.

Ha már szóba jött a leleplezés, nyilván egy előre felvett műsornál sokat trükköznek a készítők, főleg egy olyannál, mint az Álarcos énekes, ahol a legnagyobb titokban kell tartani a kiesők személyazonosságát a tévében lemenő műsor végéig, ami több hétnyi titkolózást jelent.

Feltevődik a kérdés, hogy a jelenlévő közönség, akik a helyszínen szavaznak egy-egy párbaj után a versenyzőkre, hogyan képesek ennyi ideig titokban tartani, hogy kik rejtőznek a maszkok alatt?

Erről Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója beszélt korábban a Fókusznak. A leleplezés alatt ugyanis kiküldik a stúdióból a közönséget, így a leleplezés alatt csak a Nyomozók és a stábtagok vannak jelen. Ezért van az is, hogy a leleplezés alatt csak a Nyomozók reakcióját mutatják.

Na, de a műsornak van még egy óriási trükkje, amiből a tévénézők semmit sem érzékelnek. Mielőtt megtörténik a leleplezés, a kieső versenyzőt kiviszik egy gyors smink- és hajkorrekcióra, addig a közönséget is kiküldik a stúdióból, csak ezután veszik fel a maszk levételt.

Mindez persze nem vesz el a műsor értkéből, a statisztikák és az értékelések bizonyítják, hogy a nézők sokkal jobban kedvelik az RTL Klub Álarcos énekesét, mint a TV2 Nicsak, ki vagyok? című műsorát. Vasárnap újra öt produkciót láthatunk, és nem kizárt, hogy komoly balhéra számíthatunk a negyedik adásban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás