promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Tönkre akarna minket tenni” – börtön várhat Győzikére
Borítókép:  Index.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Balassagyarmati Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta Gáspár Győzőre.

A Blikk ír arról, hogy a Balassagyarmati Járási Ügyészség költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy nógrádmegyeri férfi és társai ellen, mert 35,5 millió forint adóhiányt okoztak. A bulvár lap jelzi, Gáspár Győző az, akiről jelen esetben szó van. A showman ügyvédje, dr. Erdei Zoltán elárulta: arról van szó, hogy Győzike, amikor televíziós csatornákkal dolgozott, egy menedzsmentcégen keresztül szerződött, az állította ki a számlákat utazási vagy kellékek költségéről.

„A menedzsment egy családi vállalkozás volt, amelynek Győző apósa az ügyvezetője. Az ügyészség abban látja a problémát, hogy ezek a számlák nem az ügyfelem nevére szólnak, mert a családi cég számlázott. Ez nem törvénybe ütköző, mégis majdnem 36 millió forintot próbálnak rajta behajtani, ami véleményünk szerint szintén nem állja meg a helyét, mert amennyiben valóban van hiány, az nem lehet több 10-12 millió forintnál, amit ügyfelem be is fizetne a tárgyalás előtt”

– tette hozzá dr. Erdei Zoltán.

A helyzet jelenleg az, hogy a Balassagyarmati Járási Ügyészség ebben az ügyben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A Blikk továbbá úgy értesült, hogy

„Győzike legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhasson, valamint hogy a bíróság rendelje el a 2013-ban adócsalás miatt kiszabott 1 év 8 hónapos büntetés letöltését is.”

De nem ez az egyetlen ügye a bírósággal Győzikének. Vádat emeltek ugyanis jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt is. Ebben az esetben húsz millió forintos hiányról van szó, amely a lízingelt luxusautók utáni adóbefizetés elmaradásából származik. Igaz, ezt Győzike már befizette, mégis bíróság elé kell állnia, és pénzbírságot kell fizetnie.

„2017 óta tart a kálváriánk, nem tudunk ettől szabadulni. Olyan ez az egész, mintha valakinek szúrnánk a szemét, ezért tönkre akarna minket tenni”

– mondta az énekes a Blikknek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás