promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Unod, hogy elütnek a zebrán? Költözz Norvégiába
Borítókép:  Getty Images
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kecsegtető számokat kaptunk a norvég fővárosból.

A közlekedési morál Magyarországon gyakorlatilag a béka feneke alatt van. 2019-ben is olyan volt a helyzet, mintha a Grand Theft Autoban lennénk. Lehet tényleg túl sokat játszunk vele. Tény, hogy nem csak az autósoknak, a gyalogosoknak és a bicikliseknek is meg kell tanulniuk közlekedni, de a legrosszabb az, hogy abszolút nem figyelünk egymásra.

Egy hete majdnem az orrom előtt ütött el két tinit a zebrán egy piros Jeep, annyira sietett, hogy elérje a zöldet. Ha a két fiatal nem áll meg középen, le is tarolja őket. A srácok a középső ujjuk feltartásával üdvözölték a vezetőt, aki végül elérte a zöldet, de remélhetőleg elgondolkozott a dolgon.

Tavaly 2019 novemberében hozták le az adatokat, miszerint 810 esetben történt gyalogosgázolás a kijelölt gyalogátkelőhelyeken, ebből 29 volt halálos. Persze ezekben nincs benne az, amit fent említettem, vagyis a megúszós sztorik. Itt pont a Jeepes volt a tahó, mivel a srácok már leléptek, és ő a másik oldalról jött. Hozzáteszem az is szemétség a gyalogos részéről, ha hirtelen lép le, de a többségében nincs ilyen.

Ahogy látom, a magyar gyalogosok tényleg csak akkor mernek már lelépni a zebrára, ha megkapják az elsőbbséget, vagy látják, hogy lassít az autó. Ettől még szigorúbb szabályozás kell.

Norvégiában valószínűleg nem fognak elütni a zebrán, ami az új rendeleteknek is köszönhető: Oslo belvárosának nagyjából ki van tiltva az autós forgalom, aminek köszönhetően egyre többen járnak gyalogosan, vagy biciklivel. Persze az is ott van, hogy a norvég autósok lassítanak a zebránál, míg a magyarok gyorsítanak. Hát igen, nagyon nem mindegy. Ott még bele kell kalkulálni azt is, hogy sokszor jegesek az utak.

A 2019-es adatok kiemelkednek a norvég fővárosban: 2018-ban öt ember halt meg Oslóban közlekedési balesetekben, tavaly pedig már csak egy, gondolom az is valami borzalmas pech miatt. Ha 2020-ra ez a szám nulla lesz (és van rá esély), akkor le a kalappal ismét a norvégok előtt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás