promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kis Grófo életében különleges lesz 2019 Szentestéje
Borítókép:  Facebook/Kis Grófo
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Mikulásgyárban adott koncertet Kis Grófo, ekkor jelentette be azt a döntést, amely gyermeke életére is hatással lesz.

Összesűrűsödtek nyár végén a dolgok Kis Grófo életében. Először titokban megnősült, majd kórházba is kellett szállítani. Ennek eredményeképpen egy kicsit visszavett az óriási hajtásból.

Néhány napja a Mikulásgyár színpadán lépett fel Kis Grófo, a hatalmas tömeg miatt testőrének is lett feladata – erről maga a zenész mesélt a Borsnak.

„Családi rendezvényeken nőttem fel. Édesapám is zenész, hetente ötszáz-ezer embernek zenélt ő is. Én is átlátom a színpadon a helyzetet, hogy mikor kezd kissé sok lenni a szeretet. Szerencsére, ahol fellépek, örömmel fogadnak, de azért van biztonsági őröm Soha nem ért még atrocitás, rá csak azért van szükség, hogy például sorba állítsa a fotózkodókat, de nem mindig jön, így magam is vezényeltem már le ilyesmit.”

Idén született meg Kis Grófo harmadik gyermeke, így természetesen a csöppség, a közeljövő, illetve a karácsony is szóba került:

„Nálam most már a téli és a nyári szezon egyforma, egyfolytá­ban hívnak. Picit tényleg többet mentem a kelleténél, és sokat is idegeskedtem, de már túltettem magam ezeken. Most már a család az el­ső, és persze a zene. Nemcsak az első karácsonya (a kislánynak – a szerk.), hanem az első szereplése is ekkor lesz. Írtam neki egy dalt, a klip 24-én jelenik meg, amiben ő is szerepel. Idáig még senki nem láthatta a kis hercegnőmet, itt az ideje! Ő a szemünk fénye. Sokkal engedékenyebb vagyok vele, mint a fiúkkal, Lacikával és Armandóval. Mindhármat egyformán imádom, de két fiú után egy kislány, az egy apának fantasztikus. Vele sokkal többet tudok foglalkozni, és erre figyelek is. Amikor a fiúk kicsik voltak, mindennap volt fellépésem. Egy-két éve a hétköznapokból visszább vettem, és hétvégén zenélek inkább, így jobban részt tudok venni a hétköznapjaikban is. Próbálom, de ne­héz, hiszen a legjobbat és a legszebbet szeretném adni nekik. De tudom, ahhoz, hogy felnőttkorukra egészséges lelkük le­gyen, nem vehetek meg mindent, amit csak szeretnének. De ez nem csak az ajándékozásra vonatkozik, az élet minden területére.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás