promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Gabi babazoknin küldte haza kislánya illatát
Borítókép:  Instagram.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A csütörtökön megjelenő Story-ban mesélt arról Tóth Gabi és Krausz Gábor, hogy milyen élmények érték őket a baba születésekor.

Arról már beszámoltunk, hogy a Story Magazin címlapján árulta el, hogyan nevezik Tóth Gabi és Krausz Gábor kislányát.

Azóta kiderült, hogy még egy Mária nevet is kapott a kislány, amit Tóth Gabi édesanyjától „örökölt” – írja a Blikk.

„A pillanatra vártunk, a semmi máshoz nem hasonlítható érzésre, hogy szülők lettünk! Tényleg káprázatos. A szülés előtti három hétben egyébként már a szoba sarkában várt az összecsomagolt bőröndöm, hogy ha indulni kel, minél gyorsabban bejussunk a Róbert kórházba. Aztán jött múlt hétfőn az a nagy hóesés. Az orvosom, akihez tíz éve járok, csodálatos ember, előre figyelmeztetett, ne lepődjünk meg, frontok idején gyakrabban szülnek a nők. December 3-án a mínuszokkal és a hóval a mi kislányunk is megérkezett. Most lettünk igazi család”

– mondta a hetilapnak az énekesnő, aki a korábbi műtétei miatt csak császármetszéssel tudta világra hozni kislányát.

A szülés napján az egész család a kórházban volt, és együtt izgultak. Tóth Gabi férje, Krausz Gábor a következőket mondta:

„Császárral szültünk, én ezelőtt egyetlen egyszer jártam műtőben. Pontosabban túlzás, hogy jártam, hiszen vittek, mert aludtam már. Most különleges élmény volt beöltöztetve állni és végignézni, ahogy a feleségem hasából kiemelik Hannarózát. Nagyon izgultam, mielőtt beléptem a műtőbe, de azzal szuggeráltam magam, hogy elvégre dolgom van: amiben csak tudok, segítenem kell a feleségemnek! Álltam a fejénél, ő semmit nem érzett, nem fájt semmije, műtét közben beszélgetett az orvossal, velem, majd betettem egy fülhallgatót a fülébe és zenét hallgatott. Minden flottul és gyorsan ment. Maga a műtét nem tartott tovább 20 percnél.”

A sztárpár zokogott a boldogságtól, amikor kezükbe vehették a csöppséget.

Tudtam, hogy a szülés egy életre szóló élmény lesz, de nem hittem volna, hogy majd ennyire boldoggá tesz. (…) Miután a férjemmel belenéztünk Hannaróza szemébe, minden megváltozott. Az ilyenre mondják: első látására szerelem!”

– mondta az énekesnő, férje a következőket fűzte hozzá:

„Nagyokat eszik, rögtön ráérzett az anyatej ízére. Stramm, erős, látszik, nem egy elveszett gyerek. Nem vagyunk aggódós szülők, ahogy a lányunk a világra jött azonnal bekapcsolt az anya- és az apa-gomb. Ösztönösen tudunk mindent: hogyan kell és hogyan nem szabad megfogni a lányunkat, és persze fürdetni, tisztába tenni is… Semmi mást nem teszünk, mint hallgatunk a szívünkre, ami azt súgja, jól csináljátok, jó szülők vagytok.”

Ez pedig az első fotó Hannaróza Máriáról:

Miután a baba megszületett Tóth Gabi egy babazoknin küldte haza Hannaróza Mária illatát, hogy kutyái minél hamarabb megismerhessék és elfogadják a kis jövevényt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás