promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Éhes vagy? Rendelj faültetést!
Borítókép:  KLAUS-DIETMAR GABBERT / DPA-ZENTRALBILD / DPA PICTURE-ALLIANCE
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Netpincér remek kezdeményezés mögé állt be, az oldalukon mostantól ebéd mellett faültetést is lehet rendelni.

A Myforest alapítvány kezdeményezése mögé állt be a Netpincér azza, hogy honlapjukon már étel mellett faültetést is rendelhetünk. Egy facsemete 510 forintba kerül, de többet is lehet vásárolni, a befolyt összeg pedig a szervezet közösségi erdőültető projektjét támogatja – írja a Forbes.

A Netpincéren belül ki tudjuk választani, hány fát ültetnénk, majd az összeget mindenféle levonás nélkül kapja meg a Myforest alapítvány. (A Netpincéren Közösségi Erdőkért Alapítvány néven találhatóak meg). A cél, hogy a bolygón található erdők számának megduplázása, az adományokból közösségi erdőket telepítenek Magyarországon.

„A felajánlott területeken úgynevezett örökerdőket hozunk létre, tehát ezeket a fákat senki nem vághatja ki,. Ezek a fák senkinek a tényleges „tulajdonát” nem képezik, ezeknek az erdőknek egyetlen tulajdonosa lehet: a Föld, a rajta élő összes élőlénnyel együtt” – jelzik.

Az erdőket tíz évig gondozzák, majd a természetre bízzák a sorsukat.

A következő nagy projekt húszezer facsemete ültetése lesz 2020 tavaszán a Nógrád megyei Csécse melletti 2 hektáros területen. A számítások szerint nagyjából 200 fát kellene ültetni, hogy megduplázódjon az erdőségek mérete, segítve az ember okozta CO2 megkötését.

Érdemes tudni, a Netpincéren nemcsak faültetést rendelhetünk, hanem támogathatjuk például a Vigyél haza nevű, idős kutyákat és a Mosoly alapítványt is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás