promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar srácok a világ tetején: elképesztő kreációval nyerték meg a brit gyepmintázó versenyt – fotók
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A brit gyepmintázó versenyt ezidáig csak brit állampolgárok nyerték, most hódították el először az első helyet a szigeteken kívűl élők. Természetesen rögtön magyarok.

A két győztes, Czakó Erik és Cserép Gábor a Blikk-nek nyilatkozva elmondta, hogy az Allett Nemzetközi Kreatív Gyepmintázóversenyt az Instagramon látták meg először, méghozzá a gyepminták kreálásához szükséges gépeket és berendezéseket gyártó cég oldalán. Nem siették el a jelentkezést, az utolsó pillanatig gondolkodtak, hogy mivel nevezzenek. Aztán az utolsó pillanatban elküldték a jelentkezésüket. Később kiderült, hogy nagyon jól tették, hisz a brit szakemberekből álló grémium az ő mintázatukat találta a legkretívabbnak.

Mint megjegyezték, a minőség és a különlegesség miatt esett az ő alkotásukra a választás. A győztesek a cégtől nagy értékű fűnyírót és professzionális eszközöket vehettek át.

Lapunkkal azt is megosztották, hogy komoly szakmai segítséget is kaptak egy igazi gyepszakértőtől, Molnár Gábortól, aki az akkor még a magyar elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Haladás pályamenedzsere volt. De vannak már kapcsolataik angol grondsman-okkal, pályamesterekkel is, akik a világ élvonalába tartozó focicsapatok pályáit készítik fel hétről-hétre a legnagyobb küzdelmekre.

A két győztes nem titkolt célja, hogy újítást hoznak Magyarországra, és szeretnék, ha itthon is teret hódtana a vetéses módszer a focipályáknál használt gyeptéglás rendszer helyett, hiszen csak így lehetséges, hogy Premier League minőségű pályákon focizzanak majd a magyar futballisták. Eddig azt mondták, hogy a hazánkban honos klíma miatt lehetetlen ez a váltás, de a fiúk most rácáfoltak, hogy ez nem így van. A díj is ezt bizonyítja. 

„Nem a klímán múlik, hanem a gondos kezeken, az odafigyelésen és a megfelelő szaktudáson. Angliában a profik sohasem gyeptégláznak, ott mindig vetett fű van”

– tették hozzá, majd azt is elmondták nekünk, hogy komoly tárgyalások folynak külföldi gyártókkal, azokkal, akik a legendás Wembley-be is szállították a fűmagokat és a tápot, amitől hosszú távon is megőrzi a minőségét a fű.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás