promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Harmadszor is megnősül Stohl András, az időpontot is elárulta – videó
Borítókép:  Ripost.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Stohl András szerint már csak egy feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ismét bekössék a fejét.

Stohl Andrásra több évtizede szerepel különböző színházak előadásaiban, országos ismertségre filmszínészként és műsorvezetőként tett szert. Ezzel párhuzamosan eléggé vad életet élt, volt balesete, börtönben is ült. Túlvan két házasságon, négy gyermeke született: három lány és egy fiú.

Azonban az utóbbi időben eléggé elzárta magát és új kapcsolatát a külvilágtól a színész-műsorvezető, amióta együtt él 19 évvel fiatalabb kedvesével, akit a színház büféjében ismert meg. Azonban tett egy meglepő kijelentést, amit csak most kappott fel a sajtó:

„Lesz nősülés! Majd ha elkészül a ház...”

Ennek kapcsán a Bors próbált meg utánajárni a dolgoknak, és a héten egy filmbemutató kapcsán megpróbálták szórabírni a színészt, akit mosolyogva ennyit válaszolt a lap kérdésére:

„A fentieknél többet nem szeretnék elmondani.”

A lap nem adta fel, Stohl Lucánál, Stohl András lányánál érdeklődtek édesapjáról, aki nem volt sokkal bőbeszédűbb:

„Az édesapám felnőtt ember, és ez az ő élete, az ő döntése. Ahogy ő en­gem, én is támogatom őt mindenben, csak egy a lényeg, hogy boldog legyen.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás