promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Ilyen állat egyszerűen nincs!” – mondták a tudósok, majd találtak egyet
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A tenger legmélyebb bugyraiban él a bluggyhal, hozzá hasonló halat az emberi szem még nem látott.

Angol néven blobfish, magyarul (nem hivatalosan) bluggyhal, egy egyedülálló fizimiskájú mélytengeri élőlény, amelynek nem a szépsége a legfőbb erénye. 2013-ban például az internet népe megválasztotta a legcsúnyább állatnak. Ekkor került a figyelem középpontjába. A megmérettetés fő célja, hogy az emberek szívének nem kedves állatok is megkapják a nekik járó tiszteletet, hogy eszünkbe jusson néha (legalább egy évben egyszer), hogy szépség és cukiság ide vagy oda, a természetben minden egyes élőlénynek meg van a maga szerepe. 

Amúgy hivatalos magyar elnevezése nincs, általában a latin nevén (Psychrolutes marcidus) emlegetjük, ami annyit jelent, hogy

„hideg vízben megfürdött”. 

Közkedvelt megnevezése még az interneten: pacalhal.

A bluggyhal és az ember kapcsolata a mélytengeri halászat rohamos terjedésével sajnálatos módon egyre intenzívebb. Az állomány száma ugyan nem ismert, de feltételezhetően nagyon kevés példány van már csak belőlük. Főleg Ausztrália és Tasmánia víztömegeiben tengeti mindennapjait, átlagosan 800 méteres mélységben, de szélsőséges vélemények szerint akár 2 800 méteren is élnek, ami valljuk be, hatalmas teljesítmény, hiszen ekkora mélységben az életkörülmények borzasztó nehéz kihívások elé állítják az ott lakókat.

A bluggyhal a mélytengeri lét kihívásaihoz tökéletesen alkalmazkodott. Ezt úgy vitte véghez, hogy izmai jelentős részétől egyszerűen megvált, és mint egy kocsonya, úgy liftezik a mélyben. Életvitelét is ez a körülmény határozza meg, a vízben céltalanul sodródik az árral, és azt eszi meg, ami a szája elé kerül. A halat gyakorlatilag a nyomás tartja egybe, ezért csalókák a róla készült képek, hiszen a felszínen a barátságosabb körülmények hatására a bluggyhal rövid időn belül összeesik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás