promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy újpesti focista pénzelte Curtis első lemezét
Borítókép:  Forrás: Instagram
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az újpesti rapper, Curtis a Borsnak beszélt arról, hogy egyedül nem tudta volna megjelentetni az első albumát, így ahhoz támogatást kapott.

A Borsnak első lemeze kiadásának körülményeiről mesélt Curtis.

Széki Attila tehetséges labdarúgó volt, aki már 17 évesen bekerült az Újpest első csapatába. Azonban, amikor meghallotta a rapet, akkor biztossá vált, hogy ezt a vonalat sem fogja elhanyagolni. A labdarúgókkal együtt utazott a mérkőzésekre, és ilyenkor nekik mutatta be tudását, a csapattársak pedig általában kíméletlen kritikával „gazdagították” Curtist. Pár évvel később, amikor súlyos sérülései után nem igazán találta a helyét a futballpályán, eldőlt a sorsa, és rappernek állt.

Így beszélt a lapnak a kezdeti időkről:

„Mivel kezdőként nem kapkodtak értem a szponzorok, csak magánkiadás jöhetett számításba, amire természetesem nem volt elég pénzem, pedig alig néhány hónappal korábban még újpesti profi futballista voltam. Ekkor érkezett Rajczi Péter egy borítékkal, és csak annyit mondott: sok sikert a lemezhez! Így 2010-ben kiadhattuk a lemezt, a Curtis Mániát, amelynek egyik első példányát természetesen a volt csapattárs kapta.”

Az újpesti labdarúgónak köszönhetően tudta Curtis megjelentetni első lemezét, ami bombasiker lett. Ugyanis a rapper nótája, Az Újpest a negyedem lett az Év dala, Curtis pedig az Év felfedezettje.

A rapper húsvéti ajándék gyanánt szombaton meglátogatta a győri gyermekotthont:

És ne menjük el amellett sem, hogy három nappal ezelőtt Curtis megjelentette legújabb dalát, ahol bizony nem fogta vissza magát:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás