promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Törpegyártó vállalat örökösét keresi
Borítókép:  Reuters
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ha nem lesz senki, aki átveszi a vállalkozást egy 145 éves cég tűnik el.

A 145 éves múltra visszatekintő, tradicionális kertitörpe gyártó vállalat utód, örökös keresésével küzd, amennyiben nem talál, a jelenlegi tulajdonosok visszavonulásuk után kénytelen lesznek felszámolni mindent – írja a Reuters.

A vállalkozást 1874-ben alapította a porcelánkészítő Philipp Griebel, a cég pedig egy évtized múlva már kertitörpéket is gyártott. Még a berlini fal leomlása előtt hatvan ember szorgoskodott az üzemben, most összesen hárman vannak. Így lehetséges befeketető után kell nézni, ezt már Philipp Griebel jelenleg tulajdonos mesélte a portálnak.

Graefenroda településről a fiatalok inkább elköltöznek, így a helyi lakosság 30 év alatt majd 1000 fővel csökkent. Tehát Philipp Griebelnek nem lesz könnyű helyben utódot találnia. Pedig van rá kereslet.

„Most visszatérünk a klasszikus kerti törpénez, ez ugyanis a mai trend”

– fogalmazott a tulajdonos, aki egyúttal jelezte, nem szeretné, ha még 100 éves korában is ezzel az üzlettel kellene foglalkoznia.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás