Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Az év szupertanára: „A kamaszok nagyképűek és önteltek, de sérülékenyek”

Az év szupertanára: „A kamaszok nagyképűek és önteltek, de sérülékenyek”

Színes

Az év szupertanára: „A kamaszok nagyképűek és önteltek, de sérülékenyek”

Színes

Havasi Zsolt - 2019.02.27. 08:31

A tavalyi, azaz a 2018-as év szupertanára a diákok és szülők szavazatai alapján Krizsán Pál lett. A szakember Pilisvörösváron, a Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában tanít történelmet – méghozzá egyedi módon. Óráin előkerülnek a tabletek, használ QR-kódot és segítségül hívja az internetet, persze mindezt egyensúlyba tartva a hagyományos módszerekkel. Negyvenegy éves oktatói tapasztalattal a háta mögött úgy látja, hogy sokkal több olyan gyerek kerül be általános iskolába, aki nem tudja magát közösségben elképzelni. Interjú.

– Negyvenegy éve van az oktatói pályán. Mi volt a belső motivációja, amiért ezt a szakmát választotta?
– 1977-ben tettem le az érettségit, s úgy alakult, hogy arra a felsőoktatási szakra, amit kinéztem magamnak, kevés volt a pontszámom. Mikor nyár végén megkaptam az értesítést, hogy nem sikerült a feltéveli, jött a kérdés: hogyan tovább tizennyolc évesen? Adta magát a lehetőség, hogy pedagógus édesanyám révén iskolában kezdek el tanítani. A ’70-es években még létezett olyan, hogy képesítés nélküli pedagógus, ez azt jelentette, hogy ugyan nem rendelkeztem diplomával, de a tanárhiány miatt beengedtek a gyerekek közé. 

Kockázatos vállalkozás volt alkalmazásom az iskola részéről. Tudták, hogy édesanyám tanítónő, s így talán megfelelhetek a pálya kívánalmainak. Tizennyolc évesen harmadik osztályban kezdtem tanítani – mindent, a fogalmazáson át, rajzon keresztül egészen a testnevelésig. Nagy szerencsém volt, hogy olyan személyekkel találkoztam, akiktől sokat tanultam, illetve édesanyám is segített. Érdemes megemlíteni az akkori alsó tagozat vezetőjét, Kapitány Györgynét, Ida nénit. Nagyon jó pedagógusnak tartottam: a következetességet, a munkához való hozzáállást, a felkészülés fontosságát tőle tanultam. Inspiráló személyiség volt. Szintén nagy hatással volt rám Nagyné Gyarmati Mária és Sovány Márta, mindkettőjüktől módszertani elemeket lestem el. S, ahogy teltek az évek, egyre inkább visszaemlékeztem a középiskolás tanáraimra. Például arra a Pajor Róbertnére, Ilusra, aki ugyan 150 centiméter magas lehetett és 40 kilogramm, de határozottságával, következetességével, igazságos szigorával, felkészültségével kivívta magának a tiszteletet. Úgy gondoltam, ha ő meg tudta csinálni, akkor én is megpróbálom. 

Az egyik, ma is alkalmazott módszeremet, azazhogy kis cédulákon lehet nálam felelni az óra elején, férjétől tanultam. Nála láttam, hogy osztotta meg a feladatokat:  feleltetett szóban, írásban, az osztály többi része mást csinált. A legjobb fegyelmezési eszköz a munka.

Pályám elején a körülöttem lévő emberek segítettek, s abba az irányba vittek, hogy egy jól felkészült, következetes, humoros tanár bármit véghez tud vinni a gyerekekkel.

– Mindehhez kellett, hogy befogadó nyitott személyiség legyen, aki odafigyel tanártársaira.
– Enélkül ez nem megy. Változik a világ, vele együtt változik a gyerek. Ha most, 2019-ben ugyanazt az eszközrendszert használnám, mint évekkel ezelőtt, akkor Bismarck nyomdokain elmehetnék egy poroszos iskolába tanítani. 

– Említette a jó pedagógus jelzőt. Mitől volt jó akkor, s mitől jó most egy oktató?
Nem biztos, hogy a negyven évvel ezelőtti pedagógus megfelel a mostani igényeknek. Persze, ezt a kérdést minden ember másképp ítéli meg.

Úgy látom azonban, egy jó tanár felkészült, toleráns, következetes, és igazságos szigorúságot képvisel, amellyel tiszteletet tud kivívni. Ezek a jelzők legtöbbször az én esetemben elhangoznak.

– Több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik. Hogyan látja a tanári hivatás, szakma alakulását, változásait?
– Amióta Magyarországon pedagógusok vannak, azóta a nemzet napszámosaiként vannak nyilvántartva. Egyik oldalról az anyagi megbecsülésen lehetne változtani, s a szakma társadalmi megbecsültségével is akadnak gondjaim. Ráadásul néhány évtizede igen komolyan működik a kontraszelekció. Sokszor találkoztam olyan helyzettel, hogy valaki azért lett pedagógus, mert máshova nem vették fel. Elvégezte tanulmányait, bekerült egy osztályba, majd szembesült azzal, hogy nem, vagy nem ilyen formában akarta ezt csinálni. A kontraszelekció megnehezíti a pedagógus szakma megbecsültségét, hiszen a szülő a gyerekén keresztül találkozik az oktatóval. S bizony beleszalad olyanokba, akik személyiségükből fakadóan nem erre a pályára valók. Mert nem készül fel, kivételezik. Szokták mondani, hogy a pedagógus is ember, aki hibázik, csakhogy valójában mi ezt nem engedhetjük meg magunknak.

Bemegyünk egy terembe, bezárjuk az ajtót, és onnantól kezdve miénk a felelősség.

Fotó: Havasi Zsolt/Promotions


– Pályája során mi az, amiben meglepte saját magát?
Soha nem hittem volna, hogy ennyire tekintélyes tanár leszek. Hogy egyszer olyan leszek, mint azok az emberek, akiket korábban mint példakép említettem. Soha nem hittem, hogy a munkámnak lesz nimbusza. Azt láttam a szavazás megnyerése után, hogy Perutól az Antarktiszig mindenhonnan jöttek a gratulációk. Olyan emberek kerültek elő, akikről nem is tudtam, hogy követik a munkásságomat. Mindig igyekeztem olyan tanár lenni, akit megszeretnek. Ezt egy oktató kétféleképpen érheti el. Vagy engedékeny, és elkezd bratyizni – s akkor azért szeretik, mert azt mondják, haver – ez a könnyebb út. A nehezebbik, amikor úgy szeretik, hogy közben megmarad a tekintélye. Pályafutásom elején bratyizós voltam. Ez is egy olyan tényező, amiben megváltoztam, szerencsére.

– Mi kell ahhoz, hogy folyamatosan meg tudjon újulni?
– Szükséges a felismerés, hogy változni kell. A változás felismerése egy fontos tényező. Sok olyan pedagógus van, aki azt mondja: „ahogy tanítok az megfelelt tíz évvel ezelőtt is, miért ne lenne jó most”. Ha valaki nem ismeri fel, hogy megváltozott körülötte a világ, akkor ő se fog változni.

Másik, amivel az elmúlt évtizedekben találkoztam, s komoly probléma, az a pedagóguskiégés, a rossz értelemben vett fásultság – amikor valaki mindig ugyanazt tanítja, ugyanúgy halad, ebben pedig elfárad az ember. Kell egy tanárnak azon elmélkednie, mit és hogyan csinálna másképp. Muszáj, hogy felfedezzen a munkájában valami újat, mert akkor egyik nap után jön a másik, s üresen telnek az évek.

– A kiégéshez mennyire van köze az ön által már említett megbecsültség hiányának?
– Közvetlen ok-okozati összefüggést nem látok. A társadalmi megbecsültség ellen itt, Pilisvörösváron nem tudok mit tenni, csak a saját megbecsültségemért tehetek. Az, hogy miként fogadnak el, tőlem függ. Épp ezért örömteli a szavazás megnyerése, mert a pozitív visszajelzés a munkám elismerését jelenti. 

– Ha már változás. A gyerekeknél hogyan látja a folyamatot?
– Sokkal jobban változtak a gyerekek, mint a pedagógusok. Amikor kezdtem, a tanár a tudás birtokosaként funkcionált. Amit ő mondott, szent és sérthetetlen volt. Ma másként van: annyit tehetek, hogy a tudást közvetítem. Szervezni próbálom az információforrásokat úgy, hogy abból a gyerek minél többet profitáljon. Az internetről bármilyen információhoz hozzáfér, behozhatja órára, kérdezhet. Olyat is találhat ott, amiből okulhat. Tehát a változás mögött ott van a gyerek körüli világ változása is. Nem állítom, hogy ez előny vagy hátrány, tény, hogy változott. S mint minden változás, ez is kétélű folyamat. Persze, van ellentábor, amely úgy vélekedik, hogy fölösleges az információs és kommunikációs technológiai eszközöket használni, mert káros, rontja a szemet. Rendben, elfogadom, káros. De attól még a gyerek használja. Két lehetőség van: tiltom, vagy használom. Nem ítélem el a kollégákat, akik krétával, táblánál tanítanak. Majd a gyerekek eldöntik, kinek van igaza.

– És személyiségüket tekintve?
– Sokkal önérzetesebbek, öntudatosabbak. A vélt és valós igazukat egyértelműen képviselik. Emögött azt látom, hogy sokkal több olyan gyerek kerül be általános iskolába, aki nem tudja magát közösségben elképzelni.

A sok kis ego, aki otthon a család szeme fénye, megérkezik egy harminc fős osztályba, ahol a másik huszonkilenc gyerek is hozzá hasonló. Ebből közösséget, munkafegyelmet kovácsolni most nehezebb, mint tizenöt-húsz éve. Csepp elkényeztetést igen, felelősségtudatot azonban nem látok.

– Mint két, már felnőtt gyerek édesapja, mit tesz ez ellen?
– Az egyik barátom azt mondta, spártaian nevelem a gyerekeimet. Aztán kiderült, hogy emögött szimplán a tanári énem következetes szigora állt. Nekem az számított, hogy amit ígérnek, azt teljesítsék. Nem volt szempont, hogy kimagasló tanulók legyenek. 

– „Az élethez való hozzáállás nincs összefüggésben azzal, hogy egy gyerek hogyan teljesít az iskolában” – mondta Vekerdy Tamás...
– Az iskolára és intézményrendszerre gondolhatott, amely erősen poroszos jellegű Magyarországon. Ebben egyetértek vele. Azt a részét azonban fontosnak tartom, hogy legyen minden gyerek életében meghatározó pedagógus. A példakép kikopott, holott a gyerekeknek szükségük van arra, hogy valakire felnézzenek, elfogadják, hogy valakihez tudnak fordulni.

A kamaszok nagyképűek és önteltek, de sérülékenyek is, igénylik a törődést.

– Tablettel, QR-kód segítségével oktat, miközben beveti az internetet is. Ez a leghatékonyabb mód a gyerekek elérésére?
– Nem. Ez egy eszköz a sok közül. Még véletlenül sem szeretném, ha az a kép alakulna ki, hogy Pali bácsi órái csak tabletezésről szólnak. Figyelni kell arra, hogyan osztom be, mikor mit használok. Ezeket az eszközöket azért használom, mert ahogy felgyorsult a világ, a gyerek agya is felgyorsult. Rövid blokkokban szed fel információkat. Pörgős órát kell tartanom, hogy a figyelmét lekössem. Ezeket az eszközöket azért használom, hogy több tényezőt vegyíthessek. Egy-egy feladat két-három perc, pörögjön az óra. Mert a gyerek abban él, hogy körülötte minden pörög. A hatékonyság a változatosságnak köszönhető.

– Milyen szakmai visszajelzések érkeztek?
– Sokan látnak fantáziát a munkamódszeremben. Többen kérdezik, mit és hogyan csinálok, de érzek egyfajta irigységet is. Mert a pedagógus egy olyan faj, amelyben mindenki meg van győződve arról: ahogy ő tanít, az a legjobb. Nem találkoztam olyannal, aki a munkáját megkérdőjelezte volna. 

– Mi a következő lépés?
– Vajdasági fiatalok létrehoztak egy kiterjesztett valóságot kínáló applikácót, amely Eddie néven fut. Ezt használva például a tanuló az első világháborúban használt és a tankönyvben lévő tankokat 3D-s változatban nézheti meg. Az applikációk használatalában még látok fantáziát. Arra mennék tovább, amerre elindultam. Amíg nyugdíjba nem megyek, addig a tabletekkel támogatott oktatást viszem. Azért, mert a történelem a múlttal foglalkozik, nekem pedig az a célom, hogy a múltban történteket a jelen eszközeivel hozzam el a jövő diákjainak. Azonban emögött komoly felkészülés van. Még a negyvenegyedik tanévre is úgy készülök, ahogy az elsőre. Készületlenül sosem megyek órára. Nemcsak az a fontos, amit tanítok, de az is, hogyan.

Borítókép: Havasi Zsolt/Promotions

Legolvasottabb hírek