promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tragédiával végződhetett volna a mosolyra fakasztó jelenet
Borítókép:  The Argus
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A repülő a pilótájával együtt bármikor leeshetett volna a fáról, lefújhatta volna a rotor szele. A csörlővel aláeresztett légimentő próbált utat találni a faágak között a bajba jutott pilótához, ez sem volt egyszerű. „Nagyon hálás lehetünk a helikopter legénységének ügyességéért, elkötelezettségéért és bátorságáért” – mondta utólag a mentőcsapat vezetője. 

„Ez nem egy hétköznapi munka volt. Amikor megérkeztünk és megláttuk, hogy mi a helyzet, nem voltunk biztosak benne, hogyan tudunk segíteni.

Nagy volt a veszélye annak, hogy a helikopter rotorjának szele lefújja a fáról a gépet a pilótával együtt.

Szerencsére a tűzoltók meg tudták oldani, hogy kötelekkel rögzítsék a fához a repülőt. A helikopter 200 láb magasságban (61 méter) stabil pozíciót vett föl, hogy minimalizáljuk a rotorszelet. Még ezután is nagyon nehéz volt a feladat ilyen terepen, a csörlővel leeresztett mentőst a fa ágai között kellett jó helyre navigálni. Végül ki tudtuk menteni a bajba jutott embert,

így talákozhatott újra a feleségével, mielőtt a mentősök megvizsgálták.”

Mindezt Jason Davies, a mentésben kulcsszerepet játszót helikopter pilótája mondta el kollégájáról, mármint a vitorlázógép pilótájáról, aki igencsak sajátos balesetet szenvedett Angliában. 

Mi is történt? Az utólag már felettébb jókedvre derítő balesetről és a sikeres mentőakcióról szóló videóról az Aeromagazin így számol be: 

„A Brit Királyi Parti Őrség ügyeletét riasztották, miután az angliai Sussex megyei South Downsban egy vitorlázógép tizenöt méteres magasságban akadt fenn a fák vékony ágakból álló koronáján. A pilóta nem tudott kijutni a repülőgép pilótafülkéjéből.

A parti őrség a közeli Lee on Solentben lévő helikopteres mentőegységet riasztotta, hogy repüljön a helyszínre és segítsen a bajba jutott pilótán.

Mivel a vitorlázógép igen veszélyes pozícióban akadt fenn a fán – orral a föld felé – s bármelyik pillanatban lezuhanhatott volna a talajra,

a mentőegység úgy döntött, hogy helikopteres csőrlőzéssel mentik ki a vitorlázógépből a bent rekedt pilótát.

A légi mentő végül egy hevedert csatolt a pilótára, majd kihúzták a sérült repülőgépből. A sikeres akciót követően a repülőgépet vezető embert a parti őrség helikopteres egysége átadta a helyszínre érkező mentőautó személyzetének.”

Jeremy Beard, a tűzoltó és mentőcsapat vezetője hozzátette:

Kivételesen nagy kihívás volt egy ilyen mentőakció. Nagyon hálás lehetünk a helikopter legénységének ügyességéért, elkötelezettségéért és bátorságáért.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás