promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A legnagyobb hóember az űrben lebeg
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Legalábbis amit eddig felfedeztünk, mivel még lehetnek hasonló égitestek.

A New Horizons még 2006-ban indult útnak, és a Plutó holdjait vizsgálták vele, de aztán a Hubble teleszkóp felfedezte a 2014 MU69 nevű égitestet, amire végül ráragadt az Ultima Thule elnevezés, és persze az is kiderült, hogy a Horizons egyszer el fogja érni az aszteroidát. A jeges égitest 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől és a Kuiper-övben bóklászik éppen. A szondának 4729 napig tartott az útja, mire elhaladhatott az Ultima Thule közelében.
 
Miután megérkeztek az első képek, a NASA tudósai már akkor tudták, hogy két egymás közelében lévő égitestről van szó, amik afféle mogyoró alakot formálnak, a pontosabb adatokból azonban kiderült, hogy ez bizony egy hóember! Tehát a két aszteroida össze van nőve, a nagyobbik az Ultima, még a kisebbik a Thule nevet kapta. A 33 kilométer hosszú hóemberünk pedig állítólag piros, mivel valami olyan vöröses színe lehet az egésznek, mint a Mars. Valószínűleg nagyon kis sebességgel, 2-3 km/h-val találkozhattak egymással.

snowmanultima
A New Horizons persze csak elrepült az égitest mellett, 3500 kilométerre tudta azt megközelíteni és a jobb, nagyobb felbontású képekre még várnunk kell, de egy valami már biztos: jelenleg ez a legtávolabbi égitest az űrtörténelemben, amit így tudunk vizsgálni. Arra is számítsunk, hogy lesznek még meglepetések, mivel a New Horizons folytatja az útját a Kuiper-övben.
 
A Naprendszer e Naptól távoli térségének kutatása azért olyan fontos a tudósok számára, mert itt jócskán megmaradtak a 4,5 milliárd évvel ezelőtti állapotok. Meglátjuk, hogy a kutatók mit tudnak majd a nagyobb felbontású fotókból kihámozni.
 
Hogy kis zene is legyen az egészben, a találkozás alkalmából az Ultima Thule külön himnuszt is kapott, amelyet a Queen együttes asztrofizikai doktorátussal is rendelkező gitárosa, Brian May komponált. Lent természetesen meg is tudjuk hallgatni. Apropó, valaki küldjön ide picike havat, mert tervben van még egy mini hóember építése, amit persze az űrbéli társának a tiszteletére ajánlunk majd. 
 

(Torony)
 

 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás