Immár pad viseli a Gellérthegy utca legnépszerűbb lakójának nevét

Sasvári Éva vagyok, születtem 1917. december 11-én. Autóm most nincs, se biciklim, úgyhogy gyalogolni szoktam

– kezdi derűs arccal a Gellérthegy utca talán legnépszerűbb lakója a nem mindennapi avatóünnepségen vasárnap délután, s egy váratlan pillanatban franciára vált. Épp így tartja kedve. Legtöbben 101 leélt évéhez gratulálnának, mi egy napokban átadott padhoz, melyen az ő neve áll, az ülőalkalmatosság ugyanis mostantól az ő pihenője.

Nem szoktam sok mindent venni a közeli boltban, de ha már ott vagyok, azért megtelik a két bevásárlótáska. Itt a szemközti ház kőpárkányán szoktam hazafelé menet lerogyni, kicsit elrendezni a táskában a bevásárolt dolgokat. Csaba aztán elég sokszor látott ott ücsörögni, s eszébe jutott, hogy kellene nekem egy pad

– folytatja kedélyesen Éva néni, majd Postásy Csaba, az utca elején működő Bed & Beer kocsma tulajdonosa ragadja magához a szót.

Évtizedek óta ismerjük egymást, édesanyám még Éva nénivel sétáltatta itt a kutyáját. Éva meg Major Tamással sétálgatott itt. Ősszel bementem az önkormányzathoz, mert bár az utcában sok az idős ember, pad egy sincs. Először a járda másik oldalára szerettem volna, de mondták, hogy ott nincs hely. Aztán kinéztem itt egyet a másik oldalon, ahová végül került. Azt mondták, ez nem is az ő területük, majd azt, hogy túl lejtős a szakasz. Végül december 11-ére, Éva születésnapjára megcsinálták a beton alapot, a héten pedig a pad is a helyére került. Időközben elkészíttettem a kis réztáblát a padra. Éva megérdemli. A stílusa, a világnézete, a minden diktatúrával szembeni mosolya, az élni akarása mindenki számára utat kell, hogy mutasson. Néha nehezen hiszem el, hogy én is a barátjának tarthatom magam.

Miközben kattognak a fotós masinák, az idős hölgy egyik jó barátja, Sándor Erzsi enged rövid betekintést a 101 éves életút kacskaringóiba. A temesvári polgári zsidó családba született hölgy még általános iskolás volt, mikor szüleivel áttelepültek a mai Magyarországra. Édesanyját, Fischer Leontint Salkaházi Sárával, a Szociális Testvérek Társasága apácanővérével együtt lőtték a Dunába 1944 decemberében. A boldoggá avatott nővér majdnem száz zsidót bújtatott és mentett meg a nyilas terror idején. A tizenéves Éva egy védett házban vészelte át a háborút, közel nyolc évtizede él a Gellérthegy utcában. Divattervező szeretett volna lenni, ám ezt a zsidótörvények nem tették lehetővé. Nem gondolta volna, de lakása végül mégis a magyar művészvilág krémjének lett a szalonja.

Éva intézmény volt a városban, otthona kulturális és divatszalon volt egyben. Törőcsik Maritól Csernus Mariannig, Keserű Ilonától Örkény Istvánig a művészek itt lapozgatták a párizsi divatlapokat és rendelték Évától a pulóvereket, melyeket ő kötött meg. A '60-as éves elején járunk, ekkor a városban csak nála lehetett divatos ruhákat találni. Egyszer csak megérkezett Major Tamás, hogy a feleségének varrasson pulóvereket Évával, s elvarázsolta az a milliő, amit Éva lakásában talált. 25 évig éltek együtt úgy, hogy ez igazából titok volt. Éva a magyar mellett franciul, németül és angolul is anyanyelvi szinten beszél, emellett igen valószínű, hogy ő volt az első női gépkocsivezető a városban

– idézi fel a múltat barátja.

A „szalonvezető” fia a '60-as években Párizsba költözött, rajta keresztül érkeztek az akkoriban fehér hollónak számító külföldi divatlapok. Éva néni hajlott kora ellenére makkegészséges, gyógyszert sem szed, Csaba azért odafigyel rá, hogy a közeljövőben se legyen erre szükség.

A padavatást követően elszürcsölik a teájukat a névtáblás pihenőn, s elindulnak Csaba kocsmájába, hogy átmelegítsék a tagjaikat. Mi elköszönünk, s jó egészséget kívánunk a Gellérthegy utca egyetlen lakójának, akinek mostantól pad viseli a nevét. Isten éltesse, a virágcsokrot ezúttal nem tőlünk, Törőcsik Maritól kapta.

(Gabay Balázs)