promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Itt az újabb tárgyi bizonyítéka annak, hogy a nosztalgia korát éljük
Borítókép:  - Youtube
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Eddig a SEGA csak árgus szemekkel figyelte, ahogy a konkurens gyártók, mint a Nintendo és a Sony hozzák ki és jelentik be a régi platform gépeik újbóli megjelenését. Míg végül idén ők is elhatározták, hogy előállnak a Mega Drive Mini-vel, aztán ősszel bejelentették, hogy késni fognak a kiadásával.

Most nem kizárt, hogy olyannyira nem akarnak kimaradni a jóból, hogy a készülő Mega Drive Mini mellett esetlegesen megalkotnák másik igen népszerű konzoljuk, a Dreamcast apró változatát is.

Ugyan nem történt még semmilyen hivatalos bejelentés a japán cég részéről, azonban a SEGA a hazai Twitter-oldalán kirakott egy sokat sejtető bejegyzést, amiben a felhasználókat kérdezik meg arról, hogy a Dreamcast öt féle megjelent változata közül, melyiket tartották a legszimpatikusabbnak.




Természetesen ettől még nem kezelhetjük kész tényként a dolgot, azonban nem először fordul elő, hogy egy cég némi előzetes közvélemény-kutatást követően szánta el magát egy nagyobb bejelentésre. Azt pedig tudjuk, hogy világszerte sokan vevők lennének egy Dreamcast Minire.

A SEGA rajongók mindenesetre addig is némi türelemmel várhatják a 2019 folyamán megjelenő Mega Drive Minit. Ezzel kapcsolatosan pontos megjelenési dátumot hamarosan közöl a cég.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás