promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gyertyagyújtás és Joulupukki Budapest szívében
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Budapest egyik legforgalmasabb terén felállított nagyméretű adventi koszorú négy gyertyáját az adventi vasárnapokon, így először december 2-án 16 órakor, ünnepélyes keretek között, kórus és fanfárok kíséretében gyújtják meg – közölték a szervező.

Advent első vasárnapján Huszti Zoltán, a Budapesti Magyar Szentek plébánia káplánja tart ünnepi beszédet a Magyar Katolikus Egyház, illetve a Katolikus Karitász képviseletében. Az adventi koszorú több mint 3 méter átmérőjű és mintegy fél méter vastagságú. A több mint 4 mázsa vesszőalapot fenyő, moha, szalag, csipketermések és aranydíszek színesítik - áll a közleményben.

A Vörösmarty téren található Gerbeaud Házat december 24-ig minden nap fényfestéssel díszítik. A Hütte Bisztróban pedig kulturális programok és gasztronómiai bemutatók is várják a vendégeket. A színpadon népzenei, jazz-, crossover, alternatív, blues-, soulkoncerten vehetnék részt az érdeklődők, míg a gyerekeket hétvégenként bábszínházi előadások szórakoztatják. Az új kézműves játszóházban a gyerekek a gyertyaöntés, a mézeskalácssütés, gyöngyfűzés, nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el.

Joulupukki, a finn Mikulás pedig december 6-án 16 és 17 óra között várja a gyerekeket a téren felállított színpadon.

(Promotions Media via MTI)
Borítókép:  budapest.varosom.hu
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Gasztro & Utazás
Sport & Szabadidő
Helyi Hírek
Időjárás