promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az AIDS világnapja: több szűrővizsgálatra lenne szükség
Borítókép:  noticieros.televisa.com
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Szlávik János elmondta, jelenleg 2000-2200 ember tudja magáról, hogy vírushordozó, 3000-4000-ren azonban nincsenek tisztában ezzel.

Magyarországon a járványügyi helyzet egyébként nem változott, az előző évekhez hasonlóan idén is 200-300 új fertőzöttet észleltek, és minimálisan emelkedett az AIDS-betegek és az elhunytak száma is – ismertette a számokat.

Felhívta a figyelmet, hogy a – HIV-fertőzés utolsó szakaszaként kialakuló – AIDS-betegség lappangási ideje 10-15 év, a betegségben évente elhunyt 10-15 ember pedig mindig azok közül kerül ki, akik nem tudták, hogy fertőzöttek.

Minden negyedik-ötödik ember az AIDS-betegség végstádiumban jelentkezik, amikor már nem lehet biztosan meggyógyítani – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a várandósoknak nem kötelező a szűrés, pedig vírushordozó anyák miatt évente néhány csecsemő is HIV-pozitívan születik.

Magyarországon még nem kapható gyógyszertárakban HIV-teszt, de bíznak benne, hogy nemsokára bevezetik ezt a lehetőséget, és kötelezővé válik a terhes nők szűrése is – fűzte hozzá.

Közölte, a HIV-fertőzöttség ugyan nem gyógyítható, de rendkívül jól kezelhető. Akiről kiderül, hogy vírushordozó, élete végéig gyógyszeres kezelésben részesül, a gyógyszerek azonban korszerűek, és nincsenek súlyosabb mellékhatásaik.

Példaként említett egy beteget, aki 32 éve vírushordozó, de ma is él, dolgozik, családja van, és valószínűleg nem a HIV-vírus miatt fog meghalni.

A főorvos elmondta, hogy Magyarországon a betegek nagy része olyan férfi, akik más férfiakkal létesítenek kapcsolatot, a fertőzött nők száma 10 százalék körüli.

Kiemelte, hatalmas a tudatlanság a betegséggel kapcsolatban, az emberek félnek a betegektől és félnek a fertőzéstől is, ugyanakkor mindenki úgy érzi, hogy őt nem támadhatja meg a betegség.

Ujhelyi Eszter, a Dél-Pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet molekuláris biológiai laboratóriumának vezetője azt hangoztatta, hogy a szűrővizsgálat állami támogatására lenne szükség, most ugyanis csak szervezetektől és cégektől kapnak segítséget.

Elmondta, a VIII. kerületi önkormányzat saját forrásból biztosítja a józsefvárosi várandós nők HIV- és hepatitis-szűrését, valamint október óta a Szent Kozma Egészségügyi Központban minden kedden és csütörtökön ingyenes és megvárható HIV-gyorstesztet végeznek a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Pozitív Élet Alapítvány szervezésében.

Kiemelte, fontos tudatosítani az emberekben, hogy ki vannak téve a veszélynek, ha nem vigyáznak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) döntése értelmében 1988 óta december elseje az AIDS világnapja. Becslések szerint 1983., az első megbetegedés regisztrálása óta több mint 77 millióan fertőződtek meg a vírussal, 50 százalékuk pedig meg is halt AIDS-betegségben. 2000 és 2017 között 27,4 millióról 36,9 millióra emelkedett a HIV-vírussal élők száma, 2017-ben pedig 1,8 millió új beteget regisztráltak. A gyógyszerek fejlődésével azonban egyre többen részesülhetnek kezelésben: míg 2000-ben 611 ezren, 2017-ben már 21,7 millióan kaptak ellátást.

(Promotions Media via MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás