promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szalagavató, én így szeretlek?
Borítókép:  Forrás: delmagyar.hu
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Elindult a szalagavató bálok szezonja. A szalagavató bál és maga a szalagavatás szertartása hosszú múltra tekint vissza. A ceremóniát korábban valétálásnak nevezték, a latin „Valete!”, „Éljetek boldogul!” kifejezés miatt, amit a végzősök kiáltottak a kisebbeknek. A rendezvény menete is nagyon hasonló volt a a mostani szokásokhoz. Az úgynevezett szalagszententeléssel kezdődött: az időközben elsötétült teremben a valétások felhelyezték a tenyérnyi, általában selyemből készült szalagjaikat, melyeket akkoriban a vállukon kellett hordaniuk.
Sok városban élt a hagyomány, amely szerint a végzősöket a városkapuig kísérték, majd szimbolikusan fenéken billentették őket, ezzel is jelezve feléjük, hogy nincsen már keresnivalójuk a középiskolában.
Az estét természetesen egy grandiózus bál zárta, csakúgy, mint napjainkban.

A szalagtűzés a modern szalagavatókon sem maradhat el, de fenékbe rúgás helyett a nézők csodás táncokat láthatnak a végzősök előadásában. Régebben a keringő és az osztálytánc volt terítéken, de ma már az sem ritka, hogy külön táncot mutatnak be a fiúk és a lányok is. Így fordulhat elő az, hogy egy diák akár három táncban is szerepel, sőt négyben, ha például a palotás is az iskolai hagyomány részét képezi.

Végzős diákokat kérdeztünk arról, hogy mennyibe kerülhet manapság egy szalagavató, ha az ember lánya vagy fia, rendesen odateszi magát és mindenben részt szeretne venni. Az eredmény bizony döbbenetes!

A lányok esetében számolni kell a keringőhöz szükséges ruhával, amelynek bérlése húszezer forint környékéről indul, de nem ritka a negyvenezeres tétel sem, és ehhez még nem tartozik sem cipő, sem egyéb kiegészítők. Osztálytánctól függően szokás venni, kölcsönözni vagy varratni egy másik ruhát is (3000-7000 Ft), illtve egy szép alkalmi viseletet a szalagtűzéshez, hacsak nincsen az iskolának egyenruhája. Ki kell fizetni a tánctanárokat (5000 Ft/ tánconként), a belépőket (1500- 6000 Ft között van darabja, helyszíntől és ülőhelytől függően) és olyan egyéb dolgokat, mint a fodrász (átlagosan 8000 Ft) és a sminkes (átlagosan 6000 Ft).

Ez utóbbiak persze nem szükségesek, de a legtöbben lehetőségeik szerint élnek velük, sőt még próbasminkre, netán fizurapróbára is elmennek. Sokan említették a manikűrt és páran a szoláriumot is, csak mert szépen mutat a barna bőr a hófehér menyasszonyi ruha mellé a keringőnél. Ha úgy gondolnánk, hogy ezzel vége a kiadások hosszú listájának, akkor még nem kalkuláltunk az afterpartyval, ami bár nem hagyomány, de a fiataloknak körében igazán népszerű.
cynthia

A végösszeg bizony százezer forint körül van, sőt meghaladhatja azt, ha például nem kölcsönzünk időben és már csak a nagyon csúnya vagy a nagyon drága menyasszonyi ruhák maradnak. Ilyenkor jó eséllyel az utóbbira voksolnak többen. A fiúk esetében ez az összeg valamennyivel kevesebb, hiszen ők megússzák egy frakkal a ruhakölcsönzést és a sminkes előtt sem állnak tömött sorokban.

Maga a bál nem szokott két óránál tovább tartani. Vajon tényleg megéri ilyen felhajtást csapni köré?

Tény, hogy a diákok hónapokon át gyakorolják a koreográfiákat a szabadidejükben, nulladik órában vagy persze tesiórán és csupán egy szép estét szeretnének, ami róluk szól. A szülők, akik ezeket az elképesztő összegeket kifizetik, a szalagavató napján könnybelábadt szemmel nézik a gyerekeiket, ahogy forognak a tánctéren, és azt is mosolyogva konstatálják, ha egy rossz lépés miatt szakad a ruha és ugrik a kaució. A tanárok büszkén néznek tanítványaikra, a nagymamák sírnak, hol a boldogságtól, hol a fülsüketítő modern zenéktől, amire a tündéri kisunokáik ugrabugrálnak a színpadon.

Ezek mind olyan pillanatok, amik miatt azt mondjuk, hogy igen, megéri. A gond inkább azzal van, hogy már külön iparág épült a szalagavatóra is és tizennyolc évesen nehéz ellenállni a kísértésnek, ami azt ígéri, hogy aznap este Te leszel az est fénypontja. 

(MM)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás