promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Medveinvázió Párizsban
Borítókép:  Forrás: rtbf.be
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Október végén körülbelül ötven, másfél méteres plüssmackó lepte el Párizs Gobelins nevű kerületét, hatalmas meglepetést és derültséget okozva ezzel az ottélőknek. Sokan marketingfogásra gyanakodtak, mások őrültségnek nevezték, néhányan pedig azt hitték, hogy a polgármester ajándékozta meg őket.
maci 3 lep

A kezdeményezés mögött valójában egy helyi könyvesbolt tulajdonosa áll. A negyvenes éveiben járó Philippe saját pénzéből vette a mackókat, mert így szeretette volna kicsit derűsebbé és jobbá tenni embertársai mindennapjait. Azt vette észre, hogy mindenki búskomor, naphosszat szemlesütve közlekedik, nem beszélget és egy kedves mosolyt is nehezére esik viszonoznia. Úgy érezte, hogy tennie kell valamit és így jutott eszébe, hogy létrehozza a „macihadsereget”.

Azóta a párizsiak megállnak, lefényképezik a kedves óriásokat, nevetgélnek, beszélgetni kezdenek, hiszen mindenkinek van véleménye erről a sajátos akcióról. Az egyik kávézó teraszán, ahol két mackót helyeztek el, pár vendég éppen arról diskurált, hogy ez már vajon a karácsonyi dekoráció része, vagy valamilyen figyelemfelkeltő akció a globális felmelegedés elleni harcban. A találgatások kedves társalgásokká alakultak, amiket persze hatalmas poénkodás kísért. A viccelődésbe a helyi rendőrök is beszálltak, és két macit be akartak vinni a kapitányságra, el is nevezték őket Starskynak és Hutchnak.
maci2 picdeer
Huszonöt éve dolgozom ebben a negyedben és van olyan helyi lakos, aki még sohasem szólt hozzám, most pedig a nevemen szólít
– mondta a könyvesbolt tulajdonosa a Le Parisiennek.

A macik egyelőre maradnak, az ötletgazda Vízkeresztig még biztosan szeretné élvezni a társaságukat és úgy tűnik ez ellen a kerület többi lakosának sincsen kifogása.

(MM)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás