promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bochkor Gábor padlón van, Várkonyi Andrea pszichológushoz jár
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mint a napokban kiderült, Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor kapcsolata tizenkét év után véget ért. A Story magazin úgy értesült, hogy a rádiós műsorvezető padlóra került, miután elveszítette párját és kislányát.
Őt hagyták ott, Andi költözött el, ami nagyon megviselte. Nem is elsősorban az, hogy elhagyták, hanem az, hogy elvesztette a családfő szerepét. Nagyon szereti a lányát, Nóri a mindene, ezért felépített egy olyan világot, amelynek ő a fő védelmezője. Most ez a világ omlott össze, ezért rogyott meg Gábor
– mesélte a Story magazinnak a sztárpár egyik ismerőse.

Várkonyi Andrea életében emellett is történnek változások. Otthagyja a TV2-őt, mivel megszűnik a Micsoda nők! című műsora, és másban nem tudja elképzelni magát. S, ahogy a Bors értesült, Várkonyi pszichológussal együtt dolgozza fel a történteket. Noha ő maga is az.
Sokszor felmerült már a kérdés, hogy pszichológusként könnyebb-e egy olyan élethelyzetet feldolgozni, amilyenben én va­gyok most. A válaszom erre az: igen is, meg nem is. Ki tudom elemezni, hogy mi történik velem érzelmileg, de mivel érintett vagyok, képtelenség végig mennem a feldolgozás útján segítség nélkül. Szerencsém van, mert a szakmám miatt egyébként is mellettem áll egy külső szemlélő, aki segít. Szóval igen, én is pszichológushoz járok, már évek óta
– nyilatkozta az érintett a bulvárlapnak.
(HZS)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás