promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett az Android 9
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Jelenleg még csak egyszerűen P-nek ismertük az Android 9-et, viszont most már arról is lehullt a lepel, hogy ez ”Pie”, azaz Pite néven fut majd. Az elvakult tech rajongók persze már mindenféle nevet kitaláltak neki, ami ”P” betűvel kezdődik. Végül az lett, amire nagyon kevesen gondoltak.

Na, de a név a legkevesebb, a lényeg az, hogy a kompatibilis készülékkel rendelkezők már elkezdhetik tesztelni, mit is tud a kicsike. A Google saját Pixel telefonjain már biztosan elérhető a dolog, de például a népszerű OnePlus 6-on is lehetett próbálgatni a béta verziót már jóval korábban, de a Sonysok is a kedvezményezettek között voltak.

Az már biztos, hogy az új rendszer erősen a mesterséges intelligencián fog alapulni. Az MI elkezdi majd megtanulni a szokásainkat, amit lemodellez, hogy a segítségünkre lehessen. Ha rendszeresen, ugyan abban az időben végzünk el egy adott műveletet, akkor a Pie fel fogja nekünk ajánlani.

Az MI figyeli, mely appokat használjuk a legtöbbet, és ezeknek simább futtatást biztosít majd. A Pite közben segíteni akar abban is, hogy ne egész nap a telefonunkat nyomkodjuk: például beállíthatjuk az időt, hogy egy appot egy nap mennyi ideig használhatunk. Persze ha átléptük az időlimitet, az alkalmazást nem letiltja, hanem színesből szürkeárnyalatba teszi át. Ez egy figyelmeztetés, hogy mára elég volt haver, menj ki a friss levegőre. Valószínűleg a drasztikus letiltós módszert is lehet majd használni, aki nagyon komolyan akarja venni.

Persze jönnek alap dolgok is, mint az egyszerűbb szövegkiemelés, megváltozott felhasználói felület, energiagazdálkodás segítő (amit már 75% alatt be lehet kapcsolni), valamint három, illetve később kettő helyett immár egyetlen egy gombbal is lehet navigálni, akárcsak az Apple telefonoknál.

Azt tudni kell, hogy aki most frissít, annak még nem lesz teljes a rendszer. A Google ősszel ígér egy frissítési csomagot, amivel már valóban minden funkciót elérünk majd. Talán érdemes megvárni, hogy minden a helyén legyen, és utána váltani. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás