promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar utakon is tesztelték az önvezető autókat
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Tesla Model S-ek amellett, hogy képesek teljesen önvezető funkcióra, tisztán elektromos hajtásúak. Az amerikai gyártó 9 ilyen modelljével indultak el Nyíregyházáról úgy, hogy bár vezető ült az autóban, csak akkor avatkozott közbe, amikor arra a jármű fedélzeti rendszere utasítást adott.

A Model S-t a Tesla Motors második modelljeként mutatták be 2009. március 26-án, kiszállítását pedig 2012 júniusában kezdték meg az Egyesült Államokban, majd 2013 augusztusában Európában is elkezdték forgalmazni.

Gáspár Zsolt PR-menedzser az M1 híradónak azt mondta, a jármű autópályán képes a sáv tartására, de sávot is tud váltani, meg tud állni a Stop táblánál és le is tud kanyarodni egyik útról a másikra. Így tettek meg a járművek 290 kilométert, a szervezők a tesztet sikeresnek minősítették. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás