promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szinte számítógép lesz az új Galaxy S8
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Fel volt adva a lecke a cégnek, hogy a Galaxy Note7 kudarca után valami olyat tegyenek le az asztalra, ami megrengeti az okostelefon piacot, de az S8 tudott újat mutatni, és ez már el is feledtetheti mindenkivel a hatalmas bukást.

Az 5,8 colos Galaxy S8 és a 6.2 colos S8+ modellben egyaránt az Infinity Display keret nélküli dizájnja köszön vissza, egy gombok és éles sarkak nélküli sima, egyenletes, szinte végtelennek tűnő felületet alkotva. Ebben az a jó, hogy tényleg úgy lett nagyobb a képernyő, hogy a telefon méretébe nem kellett drasztikusan belenyúlni. Gyakorlatilag még a Samsung feliratot is eltüntették, hogy csak a képernyőé legyen az uralom.

A telefonba egy nyolcmagos (2.3GHz Quad + 1.7GHz Quad) processzor került. A proci kevesebb energiát eszik, szóbeszéd szerint 40%-al, de a teljesítmény majdnem 30%-al nő, a korábbi csúcsprocesszorokhoz képest. Sokakat meglepett, hogy csak 4 giga RAM van a telefonban, de a legtöbben úgy látják semmi szükség többre.
 
A Gigabit LTE és a Gigabit Wi-Fi csatlakozás lehetősége akár 1 Gb/s átviteli sebességig adott, így a felhasználók rendkívül gyorsan tudnak fájlokat letölteni.

A Galaxy S8 továbbfejlesztett 8 megapixeles, F1,7 intelligens autofókusz előlapi kamerája és 12 megapixeles F1,7 Dual Pixel hátlapi kamerája a megújult képfeldolgozási rendszernek köszönhetően rossz fényviszonyok és nagy zoomigény mellett is tökéletesen éles fotókat tud majd készíteni.

sam2
 
A készülék számos biometrikus azonosítási lehetőséget kínál a felhasználóinak: ujjlenyomat-olvasó, íriszszkenner és arcfelismerés egyaránt választható a felhasználói hitelesítéshez.
 
Persze a telefon továbbviszi a Galaxy család kedvelt funkcióit: víz- és porállóság, always-on kijelző, vezeték nélküli töltés, és akár 256 GB-os MicroSD támogatás.

Bixby, az intelligens interfész:

Az új Bixby gomb megnyomásával könnyedén elérhetjük a Bixby-t és hangvezérléssel, érintéssel vagy éppen szöveges utasításokkal is navigálhatunk a szolgáltatások és alkalmazások között. Indításkor a Bixby hangvezérlő modulja összekapcsolható a Samsung számos beépített alkalmazásával (például Kamera, Névjegyek, Galéria, Üzenetek és Beállítások), de a hangvezérelhető Samsung- és külső gyártóktól származó alkalmazások köre a közeljövőben folyamatosan bővülni fog. A Bixby környezetérzékeny képességeivel személyre szabott módon segít, folyamatosan tanulva felhasználója érdeklődéséből, helyzetéből és helyéből.

A Bixby képfelismerő rendszerének köszönhetően nem csak a vásárlás és a képkeresés egyszerűsödik, de a felhasználók információt is kaphatnak a környékükön található érdekes helyekről. Ahogy a Bixby rendszer egyre növekszik, úgy válik egy mindenütt jelen lévő felületté és kapcsolódik össze újabb és újabb eszközökkel, alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal.

Mivan még az S8 mellett?

A mobil hatékonyság és az összekapcsolhatóság tökéletes megvalósítása érdekében a Galaxy S8 impozáns termék- és szolgáltatáskínálattal egészül ki.

Az egyik ezek közül az Oculus-szal közösen fejlesztett új Gear VR és kontroller. A kényelmes, egy kézzel irányítható és navigálható kontrollerrel fejlettebb mozgásos interakció tapasztalható meg az interaktív VR tartalmak megtekintése során. A Galaxy S8 emellett összekapcsolható az új Gear 360 kamerával is, így könnyedén készíthetők 360 fokos 4K videók és 15 megapixeles fotók.

A Galaxy S8-ban rejlő kapacitás a hatékonyság szolgálatába is állítható: az egyedülálló Samsung DeX az okostelefont biztonságos asztali számítógéppé változtatja. A Samsung DeX használatával a mobiltelefonról történő munkavégzés gyorsabbá és okosabbá válik: a felhasználók megjeleníthetik és szerkeszthetik a telefonjukon tárolt adatokat.

samdoboz
 
Manapság egyre több IoT eszköz kerül forgalomba és csatlakozik az egyre összetettebb hálózathoz. Ezen segít a Samsung Connect, amely egyszerűsíti a különböző okoseszközök felügyeletét. A Samsung Connect segítségével három egyszerű lépésben aktiválhatóvá válnak az IoT eszközök, hogy ezt követően a felhasználó egyetlen központi alkalmazáson keresztül felügyelhesse valamennyi készülékét.
 
A készülék dobozában az AKG by Harman legendás hangzását biztosító új, nagy teljesítményű fülhallgatók is helyet kaptak, felülmúlhatatlan hangminőséget és zenei élményt kínálva a felhasználóknak. A fülhallgatók jobb zajszűrést biztosító hibrid csatornája mellett a kényelmet szolgálja a gabalyodásmentes fémszövet kivitel is.

A Galaxy S8 április 28-ától lesz kapható Európában. A felhasználók számos izgalmas szín közül válogathatnak: a készülékek éjfekete, levendula és jeges szürke változatban lesznek elérhetők. (Torony; Samsung)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás