promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Odacsap a kártyás csomagjával a Vodafone
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Vodafone Tuti tarifacsomaggal minden belföldi normáldíjas számra indított hívás, illetve elküldött SMS egységesen 19 forintba kerül. Akadtak ilyen csábító csomagok régen is, de csak saját hálózatba, így ezzel a lépéssel a Vodafone elég sok kártyás ügyfelet fog majd magához csábítani. Ha ezt nem szeretné a konkurencia, akkor lépniük kell valamit, ugyanis náluk a hasonló csomagok majdnem dupla annyi percdíjat számláznak, sőt, van ahol még többet. Feltöltőkártyát díjmentesen lehet igényelni a Vodafone honlapján, és a Tuti tarifát már egyszeri ezer forint feltöltésével is ki lehet próbálni. A 2000 forint feletti feltöltéseket a Tuti csomaggal is 365 napig, a 2000 forint alatti feltöltések összegét pedig 30 napig lehet felhasználni, úgy, hogy az egy év alatt semmilyen más összeget nem kell a kártyára tölteni.
 
Vannak akik tényleg abszolút keveset telefonálnak, így csak az számít nekik, hogy elérhetőek legyenek telefonon. A KSH adatai szerint a kártyások átlagosan havi 17 hívást indítanak és átlagosan havi 3 sms-t küldenek.

Aki váltani szeretne, annak nem kell a telefonszámát sem lecserélnie. Magyarországon az NMHH adatai szerint augusztus végéig közel 947 ezer mobilszámot hordoztak az ügyfelek. A számhordozást mindig az új szolgáltatónál kell kezdeményezni, a folyamat a szükséges iratok megléte esetén néhány napon belül lezajlik. A hordozás ideje alatt az ügyfél mindössze 3-4 órán keresztül nem lesz elérhető.

A Tutival persze a 4G-s mobilinternetet is igénybe lehet venni, akár csak egyszeri alkalommal is. Szóval csak akkor fizetünk elő rá 1 napra, vagy 1 hétre, amikor pont szükségünk van rá. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás