promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tótka Sándor úgy lett olimpiai bajnok, hogy fogalma sem volt róla - videó
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újabb aranyéremre ébredtünk csütörtök reggel, Tótka Sándor a kajak egyesek 200 méteres sprintszámában olimpiai bajnok lett, bár a 27 éves sportoló hosszú ideig nem tudta, hogy ő ért be elsőként a célba. 

Csütörtökön újabb négy kajak-kenu versenyszám fináléját rendezték a tokiói olimpián. A férfi kajak egyesek 200 méteres sprintszámában két magyar, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is érdekelt volt. A rajtot a 27 éves gyomaendrődi Tótka kapta el, aki végig vezetve végül olimpiai bajnoki címet ünnepelhetett, ami végül elmaradt, ugyanis a magyar kajakos a célba érkezést követően egyáltalán nem tudta, hogy ő nyert.

Csizmadia Kolos (aki a negyedik helyen végzett a döntőben) világosította fel Tótkát, hogy ő lett a győztes. 

[[kod1]] 

„Azt hittem, hogy az olasz nyert, de ilyenkor mindig pesszimista vagyok. Aztán láttam az eredményjelzőn, hogy a HUN az első, akkor eltört bennem valami. Utána rögtön beszéltem a feleségemmel, ő az egyetlen, aki tudja, mit tettem bele"

– nyilatkozta Tótka a versenyt követően.

Ezzel Tótka Sándor a második magyar Milák Kristóf után, aki ifjúsági olimpiai bajnokként lett felnőtt aranyérmes is. A sprinternek azonban nem lesz könnyű dolga a jövőben, mivel ezt a számot leveszik az ötkarikás programról.

A női kajakosok 500 méteres döntője is olimpiai érmet hozott a magyarok számára. Csipes Tamara ezüstérmet ünnepelhetett, míg ugyanebben a versenyszámban Kozák Danuta a negyedik helyen végzett. A férfi kajak kettesek 1000 méteres távján a friss olimpiai bajnok, Kopasz Bálint Nádas Bencével az oldalán negyedik helyen ért célba. 

 [[cikk2]]

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás