promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Isten veled, Szuperliga!
Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szokták mondani, hogy minden csoda három napig tart, hát az Európai Szuperligának még ennyi sem jutott. A topcsapatok sorra jelentik be, hogy mégsem kívánnak rész venni az új  versenysorozatban, míg az Európai Szuperliga projekt egyik arca, Andrea Agnelli beismerte, hogy a kezdeményezésből nem lesz semmi.

 

Vasárnap délután bombaként dobbant a hír, miszerint az európai topcsapatok aláírtak egy megállapodást, hogy csatlakoznának az új Szuperligához. A bejelentés az egész világot megdöbbentette, a szurkolók fellázadtak, az UEFA és a FIFA pedig komoly fenyegetőzésbe kezdett, aminek meg is lett az eredménye. Erről bővebben a hétfői cikkünkben olvashatsz:

Az UEFA kijelentette, hogy a Szuperligában játszó labdarúgókat minden más versenysorozattól és a válogatottjuktól is el fogják tiltani, valamint mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák ezt a tervet.

Úgy látszik ez sikerült is. Kedden ugyanis hat angol klub, (az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United, és a Tottenham) is jelezte, hogy mégsem kíván részt venni a tervezett Szuperligában. A spanyol csapatok közül az Atlético Madrid is közleményt adott ki, amelyben azt taglalta, hogy a szurkolók miatt döntött a kilépés mellett, majd nemsokkal később az olasz Inter is csatlakozott az előtte szólókhoz. Végül az AC Milan és a Juventus is bejelentést tett. A FC Barcelona és a Real Madrid viszont még nem közölte álláspontját a visszalépéssel kapcsolatban. -írja az NSO.

Eközben a Andrea Agnelli beismerte, hogy a kezdeményezésből nem lesz semmi. Ez azért furcsa, mert a Real Madrid elnöke, Florentino Perez Real Madrid szerdán délelőtt még olyan közleményt adott ki, ami elismerte ugyan, hogy a liga a tervezett formában nem jöhet létre, de arról is írt, hogy tovább vizsgálják a folytatás lehetőségét. A elnök azonban nagyon úgy néz ki, hogy hiába próbálkozik. 

Ha már a pénznél tartunk, a Világgazdaság cikke szerint, a Szuperliga-fiaskó alaposan megtépázta a klubok részvényeit. A spanyol Atlético Madrid papírjai például 3,39 százalékot veszítettek értékükből alig két nap alatt, míg a Manchester United részvényei is gyengültek, 6,03 százalékkal értéktelenedtek el. A Juvenus járt a legrosszabbul, a részvényei esetében drasztikus, 12,78 százalékos zuhanás volt megfigyelhető.

A szurkolók mindenesetre nagyon örülnek, hogy kvázi két nap alatt megbukott a Szuperliga terve. Ezekkel a mémekkel ünnepelték, hogy úgy néz ki, minden marad a régiben. 

 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás