promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Australian Open: Fucsovics Márton energiái már elfogytak Milos Raonic ellen
Borítókép:  David Gray / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A magyar teniszező így is zseniálisan teljesített a két ötszettes győzelem után.

Fucsovics Mártonnak voltak nagy skalpjai, legutóbb például meg tudta verni a top 10-es Daniil Medvedevet a Roland Garroson, és ott is láthattuk, hogy ha kell, akkor elő tudja húzni a semmiből a tökéletes játékot.

Az idei Australian Openen nem kisebb név várt rá a második fordulóban, mint a háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinka, akit négy óra játék után öt szettben tudott megverni, ráadásul egy úgynevezett szuper tie-breakben, ahol tíz nyertig megy a rövidítés, de a szabályok ugyanazok.

Benne volt a pakliban, hogy Fucsovics Marcinak a két ötszettes továbbjutás után nagyon elfogynak az energiái, de így is erején felül teljesített Milos Raonic ellen, akit az első szettben tie-breakre kényszerített, majd a másodikat el is tudta venni tőle.

Végül a kanadai ki tudta használni a nyíregyházi teniszező fáradtságát, és sima 6-2, 6-2-vel behúzta a két utolsó szettet.

Ettől még nincs okunk szomorkodni, mert Wawrinka megverése hatalmas teljesítmény volt Marcitól. A magyar teniszező még közönség előtt játszhatott, mivel holnaptól újra lezárják Melbournet, ahol ötnapos karantént rendeltek el a járvány éledezése miatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás