promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tour de France vagy olimpia? Nehéz döntés előtt a kerékpárosok
Borítókép:  AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Csak hat nap lesz a két verseny között, viszont az olimpián minden résztvevőnek két hét karanténba kellene mennie.

A tokiói olimpiára tervezett karanténszabályok állíthatják döntés elé azokat az országúti kerékpárosokat, akik az ötkarikás játékok előtt a Tour de France-on vagy a női olasz körversenyen szerettek volna rajthoz állni.

A Cycling News szakportál kiemelte: a koronavírus-járvány miatt idénre halasztott olimpia előtt jelen állás szerint minden résztvevőre kéthetes kötelező karantén vár, márpedig a férfiak francia körversenye július 18-án zárul, a japán fővárosban pedig hat nappal később, július 24-én rendezik a mezőnyversenyt. A nők legrangosabb viadalának számító Giro Rosa július 11-én ér véget, épp 14 nappal a július 25-i olimpiai mezőnyverseny előtt.

Korábbi elképzelések szerint a két, buborékban megrendezésre kerülő viadalon résztvevő bringásokra és stábtagokra rövidebb karantén várt volna a szigetországba érkezést követően. Amennyiben viszont mindenkire vonatkozni fog a kéthetes előírás a játékokon való szereplés előtt, úgy több kerékpárosnak is választania kell a körversenyek és az olimpiai részvétel között.

Japánban vasárnap éjfél óta nem adnak ki vízumot a koronavírus új, a korábbi variánsoknál sokkal fertőzőbb törzsének felbukkanása miatt. A kelet-ázsiai országban eddig több mint 230 ezren fertőződtek meg a vírussal, a halálesetek száma pedig meghaladta a 3200-at.

Az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik meg, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig következik a paralimpia.

(MTI)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás