promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Két újabb világbajnokkal gazdagodott a MotoGP
Borítókép:  PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Bár a királykategóriában már eldőlt az egyéni vb cím sorsa, a kisebb kategóriákban még nyílt volt a harc. Izgalmas szezonzárója volt a világbajnokságnak.

Az elsők:

Mivel a MotoGP kategóriában már egy versennyel a vége előtt kiderült, hogy a Suzukis Joan Mir lett a világbajnok, így a legnagyobb géposztályban csak a gyártók versenye tartogatott nagyobb izgalmakat a tabellát illetően. A kisebb kategóriákban, így tehát a Moto3-ban és a Moto2-ben viszont még nyitott kérdés volt ki lesz a szezon legjobbja. A legkisebbeknél hatalmas harc folyt ahogy az általában megszokott, most pedig különösképpen.

Albert Arenas egy szép előnnyel érkezett meg ugyan Portugáliába, de ez nem jelentett semmit, főleg, hogy szinte a futam elejétől kezdve elkezdte veszíteni a pozíciókat, a mezőny sűrűjében pedig jó esély volt rá, hogy bármikor eldobhatja a motort.

A fő ellenfele a japán Ai Ogura volt, aki az elején még ott volt a top 3-ban, de idővel ő is visszacsúszott, így került a képbe az a Tony Arbolino, aki elképesztő felzárkózást produkált. A mindössze 20 éves motoros a 27. helyről egészen az 5.pozícióig jött fel, így egészen az utolsó körig komoly esélye volt a vb címre, ezt azonban már nem érhette el.

A futamot Raul Fernandez nyerte, Arenas pedig biztonságosan behozta a motort a 12. helyen, amivel az Aspar Team és a KTM is egy újabb világbajnokkal gazdagodott, míg a 23 esztendős spanyol életében először ért fel a csúcsra.

A Moto2 kevesebb izgalmat hozott, de még itt is el kellet dönteni a vb cím sorsát. Enea Bastianini volt a fő esélyes, rajta kívül még Sam Lowes és Luca Marini reménykedhetek, utóbbi kettő pedig kitett magért. Bár Remy Gardner rajtolt az élről, mindketten megelőzték az ausztrált és mivel eközben Bastianini néha visszább csúszott a kelleténél úgy tűnt Lowes számára egy győzelemmel még meg is lehet a bajnoki cím. Ez végül nem sikerül mivel tempót veszítettek és Gardner visszavette a vezetést, sőt a futamot is megnyerte.

Marini bejött másodiknak, Lowes harmadiknak, Bastianini pedig köszönte szépen és az 5. hellyel megnyerte az idei szezont. Korábban ő sem volt még világbajnok, nem csak ebben a géposztályban, a kisebb kategóriában sem, habár az Italtrans Racing Team versenyzője még a Gresini csapat színeiben szerzett két dobogót a pontversenyben eddigi pályafutása során.

13 év után nyert a Ducati:

A királykategóriában Joan Mir egy hete már vb-t nyert, ezen a hétvégén viszont gyakorlatilag végig szenvedett a Suzuki. Sem neki, sem a csapattárs Alex Rinsnek nem ez volt az élete versenyhétvégéje, mindez viszont azért szerencsétlen, mert még versenyben voltak a konstruktőri címért. Mindez nem jött így össze, a Ducati viszont olyat csinált, amire utoljára 2007-ben volt példa, amikor az egyéni cím is náluk landolt Casey Stoner révén.

Akkor tudtak utoljára a gyártók között is nyerni, most pedig úgy sikerült mindez, hogy ezzel egy szerethető párostól köszöntek el. Andrea Dovizioso és Danilo Petrucci is távozik a csapattól, előbbinek lehet helye sem lesz jövőre, utóbbi viszont a KTM-hez távozik Pol Espargaro helyére.

Elég nagy lesz a mozgás a pilótapiacon a jövő évben, így ez az utolsó futam egyfajta búcsúzkodás is volt sok helyen. Ez volt a helyzet még Valentino Rossinál is, aki helyet cserél Fabio Quartararoval a Yamaha gyári és privát csapatánál, de új helyre kerül Francesco Bagnaia és Jack Miller is, akik a gyári Ducatin ülnek majd.

Bár ezek mind érdekesek a futam leginkább arról a Miguel Oliveiráról szólt, aki ugyan nyert már egy futamot idén, a mostani győzelme viszont felülmúlta a korábbit.

Ezúttal ugyanis végig kézben tartotta a dolgokat már az időmérő edzéstől kezdve, ráadásul hazai pályán tette mindezt Portugáliában. Mindez azért is nagy szó, mert nem tudni visszatér e ide a GP mezőnye, így pedig még értékesebb volt ez a siker.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás