Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Így lett egyeduralkodó Lewis Hamilton

Így lett egyeduralkodó Lewis Hamilton

Sport & Szabadidő

Így lett egyeduralkodó Lewis Hamilton

Sport & Szabadidő

Szikora Tamás - 2020.10.26. 21:31

Lewis Hamilton, a hatszoros világbajnok egy újabb rekordot döntött meg legutóbb, övé a legtöbb futamgyőzelem az F1-ben. Lássuk hogyan jutott el idáig.

2006 Kínai Nagydíj – ez volt az a verseny, amelyen az akkor már hétszeres világbajnok Michael Schumacher megszerezte pályafutása 91. győzelmét és mint kiderült egyúttal az utolsót is.

Az volt az utolsó szezonja a Ferrari színeiben, ahol a legnagyobb sikereit aratta, az ominózus versenyen pedig esős körülmények között ment nagyot, a hatodik helyről tudott nyerni. A pontversenyben akkor egálban volt az akkori címvédő Fernando Alonsóval, viszont később nem tudta legyőzni a spanyol riválisát, sőt előtte nem sokkal a visszavonulását is bejelentette – néhány évvel később mégis visszatért.

Hamilton 2007-ben érkezett meg a McLaren csapatához, első szezonjában pedig majdnem azonnal világbajnok lett. Érdekesség, de Schumacherrel több helyen is összekapcsolódik a pályafutásuk, a német legenda ugyanis 2010-ben folytatta a versenyzést, így indultak egy mezőnyben is, ráadásul Schumi a Mercedes gyári csapatához került. A német végleges visszavonulása után Hamilton érkezett a helyére, aki a lehető legjobb döntést hozta meg ezzel. 2014 óta csak a korábbi csapattársa Nico Rosberg tudta megállítani.

Tizenhárom év alatt eddig két csapatnál indult, ezen idő alatt pedig hat egyéni vb címet és 92 futamgyőzelmet szerzett. Így minden idők legjobbja lett ebben a tekintetben, a Forma-1 pedig egy fantasztikus fotómontázst készített ezekről a sikerekről.

Mindezt a leintés után közvetlenül az élő közvetítésben is látni lehetett, de a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján egy bővebb összefoglaló is megtalálható az eddigi futamgyőzelmekről.

Hamilton jelenleg simán vezeti a tabellát a csapattárs, Valtteri Bottas előtt. 77 pont az előnye öt futammal a vége előtt, jó után jár tehát afelé, hogy vb-címek tekintetében is utolérje a rekordtartó Schumachert.

Borítókép: RAFAEL MARCHANTE / POOL / AFP