promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kihagyott tizenegyes, piros lap és két gól a Fradi-Újpest derbin
Borítókép:  A ferencvárosi Aissa Laidouni (b) és az újpesti Vincent Onovo a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Újpest FC mérkőzésen a fővárosi Groupama Arénában 2020. október 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A Ferencváros hazai pályán 2-0-ra verte az Újpestet Tokmac és Somalia góljával az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A zöld-fehér együttes a 2020/2021-es szezonban eddig hat mérkőzést játszott, s még nem szenvedett vereséget.

Nincs sok ideje pihenni a Ferencvárosnak. A magyar csapat hétközben, október 20-án, 5-1-re kapott ki Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Barcelonától, négy nappal később, október 24-én este pedig már az OTP Bank Ligában az Újpest ellen lépett pályára. Míg a Fradi a Barcelona ellen – érhető módon – alárendelt szerepet játszott, addig a derbin már abszolút irányította a találkozót – legalábbis, ha a mérkőzés egészét nézzük. (A labdabirtoklás százalékos eloszlása 64-36 volt a zöld-fehér együttes javára.)

Voltak ugyanis periódusai a mérkőzésnek, amikor az Újpest dominált azzal, hogy agresszívan letámadott ellenfele térfelén.  Összességében azonban az előző idény bajnoka, a Ferencváros kézben tartotta a találkozót, s nyert 2:0-ra.

  • A találkozó első gólját a 39. percben Tokmac szerezte.
  • Majd Somalia is betalált a 61. percben egy szögletet követően.
  • A 77. percben izgalmassá tehette volna a hajrát az Újpest, de Tallo büntetőt hibázott.

Említésre méltó még, hogy a találkozó végén Bogár játékvezető kiállította a Fradi játékosát, Frimpongot, aki fejbe rúgta Bacsa Patrikot. 

A zöld-fehér együttes a 2020/2021-es szezonban eddig hat mérkőzést játszott, s még nem szenvedett vereséget, 16 szerzett ponttal vezeti a bajnokságot.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás